Szent István-napi ünneplés a millenniumi keresztnél

Az államalapító Szent István királyt az ünnepi szentmisén főleg édesapaként jellemezte ft. Oláh Dénes marosi főesperes, hiszen ilyenként István mindannyiunkhoz közelebb áll, mint politikusként vagy egyházszervezőként. István és felesége legbensőbb titokként élte meg a keresztény hitet, életüket az isten- és emberszeretet parancsa járta át. Nemcsak szerették Istent, hanem istenszeretetre nevelték gyermeküket is, s tették mindezt személyes, elkötelezett, hitből fakadó életük példájával. Ez volna minden mai szülő hivatása is, hogy a lelkében levő istenszeretetet a hétköznapokban is átcsöpögtesse gyermeke lelkébe, jó példájával átadja azt – hangsúlyozta a főesperes. Az élet tele van választásokkal, és aki gyermekének nem mutatja be az istenszeretet útját, az zsákutcába tuszkolja a gyermeket, megfosztja a döntés lehetőségétől, hogy amikor kezdődnek életében a gondok, jönnek a pofonok és keresztek, nem lesz hite, kapaszkodója, nem fogja tudni megfogni Isten kezét, aki átsegíti őt a nehézségeken. Hitével a szülő követendő értékrendet ad át gyermekének, ami számára a legfontosabb, amiért élni és halni érdemes. A hitet semmi más nem képes átadni a gyereknek, csupán a keresztény, imádkozó, egymás kezét fogó család. Ezért népünk, egyházunk is olyan lesz, amilyenek a családok: egészséges családokból egészséges nemzet lesz. István Sacredo Gellértre bízta fia neveltetését, és a szent szentet nevelt. Ez ma is érvényes: ha a szülők szentek, azok lesznek a gyerekek is – mondta a főesperes, aki feltette a kérdést: mondanak-e még mesét ma a szülők a gyerekeknek? Hiszen a gyereknek jussa van a meséhez, abból tanul meg sok érzelmet, megkülönböztetni a jót a rossztól. Az egyházi elöljáró a család és a pénzhajsza kérdésére is fölhívta a figyelmet: nehéz, de meg kell találni a középutat a család és a pénzhajsza között, különben a gyerekek felnőnek, de értékek maradnak ki az életükből, amit sosem fog senki pótolni. Szent István megtalálta az összhangot az ország gondjai, az egyházalapítás dolgai között, és a család, az imádság, istentisztelet mind helyén volt életében.

A zarándoklaton szentáldozásra is járulhattak a hívek, majd Rózsa Gáspár atya mondott köszönetet minden jelenlevőnek: bár István király árva népének mondjuk magunkat, mégis kései utódokként boldogok vagyunk, akik szívesen és méltóságteljesen felnézünk rá, és minden intelmét megpróbáljuk megszívlelni.