Rajt a gitárhúrokon

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Hétfőn rajtol a 9. Harmonia Cordis Nemzetközi Klasszikusgitár-fesztivál. A délelőtt folyamán elkezdődnek a mesterkurzusok, este pedig megnyílik a Kultúrpalota a közönség előtt, amely egy fuvola-gitár duót is meghallgathat.

Szász Cs. Emese

2014. augusztus 18., 10:402014. augusztus 18., 10:40

Már első este különleges program várja a zene szerelmeseit a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, 19 órakor egy fiatal marosvásárhelyi gitártehetség, Tudor Gliga mutatkozik be a közönségnek, majd Nicolau Florian, a George Enescu Zeneművészeti Gimnázium tanulója koncertezik. A fiatal gitáros kezdetben hegedülni tanult, majd hetedik osztályos korától klasszikus gitározással folytatta zenei tanulmányait. Több nemzetközi gitárverseny díjazottja, ebben az évben a Sinaiai Klasszikusgitár-fesztivál első díját nyerte el.

Az este folyamán fellép még egy gitáros-fuvolás duó, Farkas-Barabás Szabolcs és Zsíros Réka személyében. A 26 éves Zsíros Réka Budapesten született. Korán eljegyezte magát hangszerével, a fuvolával, hiszen mindössze 7 éves volt, amikor először belefújt. 2010-ben szerzett fuvola tanári és kamaraművészi diplomát a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében, ahol Ittzés Gergely fuvolaművész volt a tanára.

Duópárja, Farkas-Barabás Szabolcs Csíkszeredában született. A helyi Nagy István Művészeti Gimnáziumban kezdte el gitártanulmányait, 2007-ben érettségizett. Szorgalmas munkája meghozta méltó gyümölcsét, ugyanis felvételt nyert a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiára, ahol jó eredménnyel tanult Constantin Andrei és Beke István Ferenc koordinálása alatt. Klasszikusgitár- mesterkurzusok rendszeres és aktív látogatója. Neves külföldi és belföldi előadóművészek társaságában szólistaként és kamarazene formációban lépett már színpadra. Számos verseny díjazottja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei