Megkezdődött az Alter-Native filmfesztivál

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Nyitórendezvényét tartotta csütörtökön az Alter-Native 23. Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, amely már egy nappal korábban, az úgynevezett nulladik napon megkezdte a vetítéseket, illetve a J’ai Bistrot-ban koncertezett Beke István és Orosz Dávid.

Antal Erika

2015. november 05., 19:072015. november 05., 19:07

Szerda este három nagyjátékfilmet tekinthetett meg a közönség a Kultúrpalota nagytermében. Az idén 824 filmből választotta ki a zsűri azt az 51-et, amely részt vesz a versenyen. A rövidfilmeket, amelyek nem lehetnek hosszabbak harminc percnél, szinkrontolmács segítségével, csütörtök délutántól követhetik az érdeklődők. A versenyprogram a Kultúrpalota nagytermében délután két órakor kezdődött. A filmvetítéseket egy kiállításmegnyitó követte a K’arte kiállítóteremben, majd Radu Muntean Egy emelttel lennebb című játékfilmjét vetítették.

Pénteken délután 2 órától folytatódik a versenyprogram a Kultúrpalota nagytermében. Horvát alkotók filmjével indul a nap, Zlatko Bourek és Pavao Stalter Bécsi vér című filmje személyes tapasztalatok alapján készült. A versenyfilmek vetítése szombat délelőtt is tart, a zsűrinek estig kell eldöntenie, melyek az idei versenyprogram legjobb alkotásai. A díjkiosztó ünnepséget szombaton este 9 órakor tartják.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen látogatottságra számítanak, Gáspárik Attila szerda este úgy fogalmazott, „az idei fesztivál számára komoly teszt, hogy mi az, ami még mozgatja az embereket annyi év után, hogy november elején az AlterNative-ra pár ezren mégis csak eljönnek”.  A filmfesztivál művészeti igazgatója elmondta, tavaly nagy közönségsikerük volt ahhoz képest, hogy az előző években voltak rosszabb pillanataik is. Szerinte az embereknek egy kicsit elegük lett abból, hogy internetről töltsenek le filmeket, és otthon, a négy fal között nézzék meg azokat, igénylik a közösségi élményt, azt, hogy idegenekkel közösen, egymás mellett ülve sírjanak, vagy nevessenek egy-egy alkotáson.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei