Már lehet jegyeket vásárolni a könyves szemle kiemelt programjaira

Számos kiegészítő programmal várja a kultúrabarátokat idén is a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. A színházi előadásokra, koncertekre már árusítják a belépőket, s még egy Magyar írók Estjére is csalogatnak.

Szász Cs. Emese

2014. október 29., 17:252014. október 29., 17:25

Október 28-ától lehet jegyet vásárolni a Romániai Magyar Könyves Céh és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ szervezte 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kiemelt programjaira.

A „szomszédos” Kulka János a színpadon

A rendezvény egyik kiemelt meghívottja Kulka János, aki november 14-én 20 órától Ez a hely című zenés előadását mutatja be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. A magyarországi színészt az erdélyi közönség inkább a játék- és tévéfilmekből ismeri, főként a Szomszédok című sorozatból. A színművész önálló estje során azonban teljesen más képet kap majd a közönség, az előadás ezúttal a sanzonokat helyezi a középpontba.

Körforgás Szalóki Ágival és székely lábbábos

A vásár szervezői idén is kiemelt figyelmet fordítanak a gyerekek és a fiatal korosztály, könyv, olvasás és kultúra felé fordításának. Ennek jegyében kerül sor Szalóki Ági családi koncertjére, amelyen az énekesnő legújabb, Körforgás című albumának dalait is elénekli a marosvásárhelyi közönségnek. Az album zenei anyagát énekelt versek alkotják. A koncertre november 13-án délután 5 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.

Ugyancsak a kicsiket szólítja meg Csernik Szende Lábita Színháza is. A nem mindennapi bábelőadáson a Sepsiszentgyörgyről Magyarországra áttelepedett Csernik Szende mesemondó a lábával bábozik. Előadására szombaton, november 15-én 10.00 és 11.30 órától kerül sor az Ariel Gyermekszínházban. Erre az előadásra a jegyek az Ariel jegypénztárában válthatók.

Színház a könyvvásáron

Színházi előadásokból amúgy sem lesz hiány, ugyanis a könyvvásár házigazdájának számító Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is programokat kínál. A vásár keretében lesz Molnár Ferenc népszerű regényének, A Pál utcai fiúknak a bemutató előadása. A Vidovszky György által rendezett darabot a Tompa Miklós Társulat viszi színre november 16-án 19 órától, a vásár zárógálája után.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a vásár szervezői idén is kiemelt figyelmet fordítanak a magyar irodalom jeles évfordulóira, a meghirdetett emlékévekre, így emlékeznek idén a II. világháború áldozataira, Rejtő Jenőre és Radnóti Miklósra. November 13-án kerül sor a 12+1 – örömjáték Rejtő Jenő művekre címet viselő felolvasószínházra, amelyet a Tompa Miklós Társulat este fél kilenctől tűzött műsorra, illetve szombaton, november 15-én 17.00 órától a „70” – Radnóti Miklós emlékelőadásra, Király István rendezésében. A Tompa Miklós Társulat előadásában emlékezhetünk Molter Károlyra is, november 14-én, pénteken 20.30-tól Tank címmel egy Molter Károly mű felolvasószínházi előadását tekinthetik meg az érdeklődők.

Magyar írók estje

A 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár programjának összeállításában a szervezők kiemelt figyelmet fordítottak a kortárs magyar irodalom jeles költőire, íróira, így a tavalyi évhez hasonlóan a vásár első napján ismét megtartják a Magyar Írók Estjét, Dragomán György, Péterfy Gergely, Szabó T. Anna és Szilágyi Ákos részvételével. A 18.30 órától kezdődő est házigazdája Mészáros Sándor, a Szépírók Társaságának elnöke.

A rendezvény kiegészítő programjaira jegyek elővételben a színház, valamint a Kultúrpalota jegyirodájában válthatók keddtől péntekig 12 és 17.30 óra között, előadások előtt a színházi jegypénztárban, valamint a www.biletmaster.ro oldalon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei