Díjazások a Tompa Miklós Társulatnál

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata  a 2015/2016-os jubileumi évadot, az About Übü című groteszk komédiával nyitotta, melyet Alfred Jarry szövegei alapján állított színpadra Sorin Militaru rendező.

Antal Erika

2015. október 20., 18:172015. október 20., 18:17

A premiert könyvbemutató előzte meg a színház előcsarnokában. Ferencz Éva Ferenczy István című, a Korunk-Komp-Press Kiadónál megjelent „beszélgetőkönyve” az egykori színészóriásnak állít emléket. A kötet előszavát Gáspárik Attila írta, aki a szerzővel együtt ismertette a Prospero Könyvek sorozatba illeszkedő kiadványt. Mózes Erzsébet színművésznő, Ferenczy István özvegye meghatódva idézte emlékeit, és köszönte meg a kiadványt az alkotóknak.

Az évadnyitó premier arra is alkalmat kínált a színház vezetőségének, hogy az ünneplő közönség jelenlétében köszöntse azokat a színészeket, munkatársakat, akik a 2014/2015-ös évad hagyományos díjait kiérdemelték.

Az elmúlt évad során nyugállományba vonult Győri Miklós kárpitos, aki több mint két évtizeden keresztül működött közre a díszletek megalkotásában, Hűségdíjban részesült. Gáspárik Attila vezérigazgató és Keresztes Attila művészeti igazgató a Vastaps díjat jelentő oklevelet az évad során a „legtöbbször színpadra lépő” Ördög (Szabadi) Nóra és Galló Ernő színművészeknek nyújtotta át. A Tompa Miklós Társulat munkáját évek óta segítő önkéntes fiatalok saját szavazataik alapján választották ki a két legnépszerűbb művészt. Az ifjak elismerését Kiss Bora  és László Csaba érdemelte ki.

Minden kitüntetett művészt láthat a közönség a Tompa Miklós Társulat további előadásaiban, melyekre jegyek és bérletek válthatók a Kultúrpalotai jegyirodában, a színházi jegypénztárban, illetve a www.biletmaster.ro honlapon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei