Fotó: Boda L. Gergely
Románia ókori aranya és ezüstje címmel nyílik lélegzetelállító kiállítás Marosvásárhelyen a Kultúrpalota Tükörtermében.
2015. április 02., 17:452015. április 02., 17:45
2015. április 02., 17:502015. április 02., 17:50
Különleges biztonsági rendszert szereltek fel, hogy fogadhassák az ezer tárgyból álló tárlatot. A kiállított darabok között 16 Maros megyében talált tárgyat is láthatunk. A kiállítás tájékoztató szövegei magyar nyelven is olvashatók.
Elégedetten nyilatkozott arról Ciprian Dobre, Maros Megye Tanácsának elnöke, hogy sikerült Marosvásárhelyt is beiktatni azon helyszínek közé, ahol kiállítják a bukaresti Országos Történeti Múzeum által összeállított tárlatot. Köszönetet mondott a megyei múzeum igazgatójának, Soós Zoltánnak, aki nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kiállítás Marosvásárhelyen is látható legyen, ugyanakkor megdicsérte a megyei önkormányzati képviselőket is, akik megértették ennek fontosságát, és a költségvetésben pénzt szavaztak meg erre a tervre.
A kiállítás kurátora, Rodica Marghitu Oanţă elmondta: a Románia ókori aranya és ezüstje kiállítás ötlete azután merült fel, miután 2010-ben Rómában egy hasonlót szerveztek meg. „Akkor a Románia területén talált nemesfémekből készült tárgyakból kétszázat mutattak be. Minket frusztrált a tény, hogy mennyi mindent meg lehetne még mutatni, így elhatároztuk, hogy készítünk egy olyan kiállítást, amely a Románia területén egykor virágzó arany- és ezüstművesség történelmébe nyújt betekintést. Felvettük a kapcsolatot az országban működő múzeumokkal, s hetven szakember együttműködése révén jött létre a most Marosvásárhelyre hozott tárlat. A szatmárnémeti és marosvásárhelyi szakembereknek köszönhetően magyar nyelven is olvasható lesz a különböző korokat bemutató tájékoztató szöveg, amely a kiállított tárgyakat kíséri. Az ókori arany és ezüst tárgyakat, fibulákat, maszkokat, fülbevalókat, diadémokat, karkötőket, edényeket és egyéb használati eszközöket úgy válogattuk össze, hogy betekintést nyújtsanak a Kr. e. 4500-től a Kr. u. 7. századig, vagyis a neolitikumtól a kora középkorig terjedő időszakban készült alkotásokra. A nagyon értékes darabok között nem lehet különbséget tenni, minden korban van jellemző és fontos alkotás. A nézőkre bízzuk, hogy melyik tetszik nekik a legjobban, és melyiket tartják értékesnek” – mondta a kiállítás kurátora.
Újságírói kérdésre válaszolva, hogy a kiállítás összeállításakor vagy máskor szóba került-e, hogy az Erdélyben talált és jelenleg Budapesten vagy Bécsben őrzött antik ékszerek, tárgyak visszakerüljenek Romániába, Rodica Marghitu Oanţă azt mondta: amikor a szilágysomlyói és nagyszentmiklósi leletekre bukkantak, akkor a főváros Budapest volt, így azért kerültek oda a leletek, amelyek ott is maradnak. „A kiállításon bemutatott felmérhetetlen kincsek olyan korokról mesélnek, amikor még nem voltak határok, vagy nem ezek voltak a határok. Mi azokat a tárgyakat mutatjuk be, amelyeket az ország területén levő múzeumokban őriznek” – mondta a szakember, aki nem kívánta elárulni, hogy mekkora biztosítás kötött az Országos Történeti Múzeum a kiállítandó tárgyakra.
A megyei múzeum igazgatója, Soós Zoltán beszédében azt hangsúlyozta, hogy több szempontból is fontos a kiállítás. Elsősorban azért, mert a felszerelt biztonsági berendezéseknek köszönhetően a Tükörteremben ezután értékes kiállításokat mutathatnak be. „A kiállítás igényessége, gazdagsága különleges helyszínt kívánt, így esett a választás a Tükörteremre. A kiállított darabok hatezer éves történelmi korszakot ölelnek fel. Sok olyan tárgyat láthatunk a kiállításon, amelyet a történelemkönyvekből ismerünk vagy más olvasmányokból, gondolok itt a Buzău megyei Pietroasa területén felfedezett kincsleletekre vagy dák sisakra” – mondta az igazgató, aki szerencsésnek nevezte azt is, hogy a kiállítás április 8. és május 17. között látogatható, s ebben az időszakban lesz az Iskola másként program, valamint a Múzeumok éjszakája is.
Az április 8-án nyíló kiállítást a felnőttek 18 lejért, a gyerekek és nyugdíjasok 12 lejért tekinthetik meg.
szóljon hozzá!