Szerény költségvetésből szerény ünneplést terveznek az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál huszadik születésnapjára. A cél azonban nem is a speciális születésnapi programok megszervezése volt, hanem az, hogy hozzák a rendezvény szokásos színvonalát.
2012. november 05., 16:362012. november 05., 16:36
2012. november 05., 16:492012. november 05., 16:49
Ismét megnyílik a Kultúrpalota a közönség előtt, és öt napon át a filmek fővárosa lesz Marosvásárhely, szerdán rajtol ugyanis az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, amelyet idén már huszadik alkalommal szerveznek meg.
A film népszerűsítéséhez fogtak húsz évvel ezelőtt
A fesztivál igazgatója, Sipos Levente és művészeti vezetője, Gáspárik Attila hétfőn sajtótájékoztatón számolt be a rendezvény részleteiről. Gáspárik felelevenítette a kezdeteket: „Annak idején az Alter-Native volt az egyetlen filmfesztivál, s azért fogtunk neki a szervezésének, mert a filmes kultúrát akartuk népszerűsíteni, olyan filmeket hoztunk el a fesztiválra, amelyeket nem lehetett látni a televízióban” – fogalmazott Gáspárik, aki szerint azóta nagyon sok változás történt a filmiparban, a filmgyártás technológiájában is, ugyanakkor a filmes események, fesztiválok is megsokszorozódtak.
A rövidfilmek fesztiválját húsz éve szervezik immár, tíz évvel ezelőtt pedig úgy döntöttek, minden évben egy-egy országot lát vendégül a fesztivál, így olyan államok filmgyártásával is megismerkedhetett meg a marosvásárhelyi közönség, amelyekről másként nem hallhatott volna. Első évben Lengyelország volt az Alter-Native díszvendége, idén Olaszország filmjeivel ismerkedhetünk meg közelebbről.
Tűzijáték nem lesz
Azt is megtudtuk, nem lesz emeletes torta, vagy tűzijáték a huszadik születésnapon, egyrészt a szolid költségvetés nem is enged fényűző ünneplést, másrészt nem is ez a szervezők célja. Egy magas színvonalú filmfesztivált szeretnének, ahogy eddig is. A fesztiválon idén is versenyeznek a rövidfilmek, ezúttal a 778 benevezett alkotásból 59-et válogatott ki az előzsűri, ezt már a közönség is láthatja majd. Az alkotások ezúttal is négy műfaj között oszlanak meg: kis-játékfilmeket, animációkat, kísérleti filmeket és dokumentumfilmeket láthat majd a közönség, összesen 27 ország alkotásait. A versenyprogram mellett tizenkilenc nagy-játékfilm kerül vetítésre majd, természetesen az elmúlt év legjobb román és magyar filmjeiből is válogattak.
A huszadik fesztivál programja némi nosztalgiázásra ad alkalmat, mindezekből Sipos Levente fesztiváligazgató szemezgetett a sajtótájékoztatón. A szervezők az elmúlt évek díjnyertes filmjeiből készítettek válogatást, ezt láthatjuk majd Best of Alter-Native címen. Az ünnep és a nosztalgia jegyében kerül vetítésre a Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező és forgatókönyvíró, Almási Tamás Sors és képzelet című dokumentumfilmje, amelyet 1993-ban, az első marosvásárhelyi filmfesztiválon forgatott.
Koncertek is
A fesztivál keretében megemlékeznek a szervezők arról, hogy 100 éve, 1912. június 30-án született Szőts István, az Emberek a havason című film Kossuth-díjas rendezője. Ezzel a munkájával az erdélyi származású Szőts elnyerte az 1942. évi Velencei Filmfesztivál legjobb rendezőnek járó Volpi-kupát. 2000-ben a magyar filmkritikusok titkos szavazással az évszázad 12 legjobb magyar filmje közé választották az Emberek a havasont. A fesztivál közönsége november 10-én, szombaton 15 órától nézheti meg a filmet a Kultúrpalota kistermében. Idén sem hiányoznak a programból a dokumentumfilmek: a műfaj kedvelői megtekinthetnek néhányat a One World Románia fesztiválon vetített alkotások közül.
Idén is egy-egy koncerten üdülhetünk fel a filmnézések közt, bár a szokásos négy koncert helyett idén csak kettő lesz: a fesztivál nyitónapján, szerdán 21 órától Hobo Látja Isten, hogy állok a napon című Pilinszky János-estjén vehetnek részt az érdeklődők, pénteken 20.45-től pedig a világhírű harmonikaművész, Emy Drăgoi Emy Dragoi plays Charlie Chaplin című, vetítéssel egybekötött előadását nézheti-hallgathatja meg a közönség.
Aki még nem váltott jegyet a fesztiválra, még megteheti: a napijegy 15 lejbe kerül, míg az öt napra szóló bérletet 40 lejért lehet megvásárolni.
szóljon hozzá!