A reméltnél jobban haladnak a vízvezetéssel

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Januárban kezdte el a kivitelező cég az ivóvízhálózat kiépítését Kelementélkén, miután az első fázisban Gyulakutától a helyi iskoláig két éve lefektették a vezetéket.

Gligor Róbert László

2013. február 24., 17:342013. február 24., 17:34

2013. február 24., 18:142013. február 24., 18:14

Bár tizenöt hónapra vállalta a kivitelezést, a munkálatokat végző marosvásárhelyi társaság nagyon jól halad – újságolta el a Székelyhonnak Gyulakuta község polgármestere, Varga József. A 3312 méter hosszú hálózatból már több mint kétezer a talajba került. Az egymillió lej értékű beruházást a környzetvédelmi minisztérium támogatja a Környezetvédelmi Alap révén, az összeg egyötödének biztosítását a helyi önkormányzat vállalta.

Sok a bor, kevés a víz

Amennyire sok és jó bor terem Kelementelkén, annyira kevés és rossz itt az ivóvíz – mondta el a polgármester. Sokszor 20-30 mély kutatakat ásnak a helyiek, mégsem találnak vizet, vagy ha igen, akkor is hamar elapad a forrása. Ezért a hálózat kiépítését mindenki örömmel fogadta és a munkálatokkal járó kellemetlenségeket is eltűrik.

Amint a hálózat lefektetését elvégzik, a cégnek a projekt részeként újra kell építenie egy bizonyos szakaszon a járdát, de Varga József úgy tervezi,  az önkormányzat saját tartalékaiból ezt megpótolja, így összesen akár két kilométer piskótaköves új járda is épülhet a vízvezetés után.

Beszállna az önkormányzat is

A tervnek nem része a háztartások rácsatlakoztatása a rendszerre, de az önkormányzat már a következő hetekben felmérést végez, hogy mennyire igényli ezt a lakosság, és úgy tervezi, hogy lehetőségei szerint a csatlakoztatási költségek egy részét felvállalja a község.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei