
Fotó: Pinti Attila
Három személyt – két férfit és egy nőt – fogtak el Csíkkozmáson, röviddel azt követően, hogy kávét, sampont és szalámit loptak csütörtök délután a csíkszeredai Penny Marketből.
2018. május 03., 18:582018. május 03., 18:58
2018. május 03., 22:382018. május 03., 22:38
A csíkszeredai rendőrkapitányságot Gheorghe Filip szóvivő tájékoztatása szerint délután riasztották a lopásról. Mint mondta, a három Dâmbovița megyei elkövető, a 47 éves I. F., a 20 éves T. V. és a 46 éves nő, S. G. néhány rúd szalámit, több csomag kávét és pár hajsampont, illetve „egyéb apróságokat” lopott.
Menekülés közben még az áruház bejárati ajtaját is megrongálták, mielőtt autóba ülve Alcsík felé vették az irányt. A rendőröknek Csíkkozmáson sikerült megállítaniuk a őket. Mint kiderült, egyik férfit és a nőt korábban már elítélték hasonló bűncselekmény elkövetéséért. Az eltulajdonított javakat egyébként hiánytalanul megtalálták.
A rendőrség egyetlen nap alatt közel 400 szabálysértést állapított meg a vasúti átjáróknál – idézi a Román Rendőrség közleményét az Agerpres.
Egy csereháti terület megvásárlását kezdeményezte soros ülésén a székelyudvarhelyi önkormányzat, ahol ifjúsági lakásokat építenének a közeljövőben. Emellett az Eötvös József Szakközépiskola felújításával kapcsolatban is történt némi előrelépés.
Politikai források szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) még kedden beterjeszti a parlamentbe az Ilie Bolojan vezette kormány elleni közös bizalmatlansági indítványát.
Lecsökken a kezdő és a tapasztalt pedagógusok bére közti különbség, és éppen a nagy pályarégiséggel rendelkezők járnak rosszul, ha jelenlegi formájában véglegesítik az új egységes bértörvénytervezetet. Az érdekvédelem általános sztrájkra készül.
Ilie Bolojan hétfő este azzal vádolta a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy felrúgta a közösen kialkudott megállapodásokat, és „szétrobbantotta a kormányzást”.
Tovább emelkedik az üzemanyagok ára ismét drágított az OMV Petrom és a Rompetrol.
98 éves korában elhunyt Edith Eva Eger magyar zsidó származású pszichológus, író, holokauszt-túlélő, A döntés című bestseller szerzője.
A Szent Korona Testület nem szavazta meg azt a javaslatot, amely szerint az országgyűlési képviselők hivatali esküjéhez a Szent Koronát az Országház plenáris ülésteremébe mozgassák át – közölte a Sándor-palota hétfő este az MTI-vel.
Mi a teendő, ha autóra zuhan a fa vagy a vakolat, ki vonható felelősségre? A viharos szél hétvégén Székelyföld több településen fákat döntött ki, egy templom tetejét is megbontotta, Marosvásárhelyen vakolatdarabok hulltak a földre a tömbházakról.
Településen belül száguldott 170 km/órával egy sofőr, amikor a rendőrök bemérték.
2 hozzászólás