
Fotó: Henning János
Hargita és Kovászna megyei közbirtokosságok és magánerdészetek képviselői találkoztak Sepsiszentgyörgyön, és az új vadászati törvényről, a visszaszolgáltatások kérdéséről, valamint az erdei utak átadásáról tárgyaltak.
2010. július 08., 15:372010. július 08., 15:37
2010. július 08., 16:572010. július 08., 16:57
A sepsiszentgyörgyi megyei könyvtárban megtartott beszélgetésen közel 150 résztvevő jelent meg, köztük Balogh Sándor, a Romsilva – Országos Erdőgazdálkodási Hivatal vezérigazgató-helyettese, Kelemen Márton miniszteri tanácsos, Szabó Ilona, a környezetvédelmi és erdőgazdálkodási minisztérium igazgatóhelyettese és Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke.
Fotó: Henning János
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke ennek kapcsán elmondta, Kovászna megyében 170 000 hektár erdő van, ebből 130 000 hektár magántulajdon. „Ha sikerül a vitás kérdéseket rendezni, az állami erdészet tulajdonában Háromszéken legtöbb 15 000 hektár erdő marad” – tájékoztatott Tamás Sándor.
Ugyanakkor törvénykezés szintjén is sok még a tennivaló, többek közt a közbirtokosságok könyvelését kellene külön szabályozni, a Romsilva vezérigazgató-helyettese szerint őszre készülhet el az erre vonatkozó tervezet. Most van közvitán az új vadászati törvény, ez a közbirtokossági elnököket is foglalkoztatja, többen írásban is hozták észrevételeiket, megjegyezve, hogy a magánerdészetek képviselői nem kaptak helyet az országos vadászati bizottságban, amely az új jogszabállyal foglalkozik.
Fotó: Henning János
A találkozón a székelyszáldobosi közbirtokosság képviselője átvette Könczei Csabától, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetőjétől a termelői csoport igazolását, ez az első olyan közbirtokosság az országban, amely bejegyeztette magát mint termelői csoport. Ez azért fontos, mert a közbirtokosságok így pályázhatnak az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alaphoz, erre másképpen nincs lehetőségük.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!