Fotó: Kristo Robert
Nem csak ajánlás, hanem kötelező immár a lakástulajdonosi egyesületek számára, hogy felmérjék a tömbházak közös felületeit, és a tömbház hőenergia-fogyasztásának belső elosztását nemcsak az egyéni fogyasztás, hanem a közös felületek arányában is végezzék.
2010. augusztus 10., 15:412010. augusztus 10., 15:41
2010. augusztus 10., 19:082010. augusztus 10., 19:08
Fotó: Kristo Robert
A Hivatalos Közlöny július 20-i számában jelent meg a Közmű-szolgáltatási Országos Szakhatóság (ANRSC) elnökének 2010/343-as rendelete, amely jóváhagyta a tömbházlakások hőenergia-fogyasztás elosztásának műszaki normáit, ezek már a 2010–2011-es fűtési idénytől alkalmazandók. Az elosztás alapelve, hogy minden lakástulajdonosra leosztott hőmennyiség a lakásban egyénileg elfogyasztott hőenergia, valamint a közös távhőfogyasztásból ráeső rész összege kell legyen. Az egyéni hőenergia-fogyasztás alatt a lakásokban felszerelt fűtőtesteket, illetve áthaladó vastagabb vezetékeket – ezek egyes helyeken a fűtőtesteket helyettesítik –, valamint az áthaladó elosztóhálózatot érti a rendelet. A közösen fogyasztott hőenergia a közös felületeken (lépcsőház, szárító, mosókonyha) felszerelt fűtőtestek, a tömbházak alagsorában található, szigetelt vagy nem szigetelt vízszintes elosztóhálózat, illetve a közös felületeken áthaladó függőleges vezetékek által leadott hőmennyiséget jelenti.
A közösen fogyasztott hőmennyiség a tömbház minden lakójára osztódik – azokra is, akik leváltak a távfűtésről, és saját kazánt szereltek fel. A közösen fogyasztott hőenergia mennyiségének meghatározása érdekében a lakótársulások el kell végezzék a közös felületeken található fűtés-elemek hőleadó felületének meghatározását, míg a szakcégek hőelosztókat kell szereljenek ezekre. Ha ez utóbbi a 2010–2011-es fűtési idény kezdetéig nem valósul meg, akkor decemberben, januárban és februárban a fűtési számla értékének 30%-a, a többi hónapokban pedig 50%-a osztandó a közös felületekre – írja a rendelet.
A lakástulajdonosi egyesületek újabb kötelezettsége
Csíkszeredában már létezik egy hasonló belső elosztási rendszer, amelyet a Goscom és a lakástulajdonosi egyesületek képviselői dolgoztak ki, ez azonban nem volt kötelező érvényű, csak ajánlásként létezett. Ezzel együtt a lakástulajdonosi egyesületek jelentős része alkalmazta. „Ez az első rendelet, amely kötelezővé teszi a közös felületek fűtésére elhasznált hőenergia mindenkit érintő belső elosztását. Ez a rendelet nem a szolgáltatóra, hanem a lakástulajdonosi egyesületekre, és a hőelosztókat szerelő cégekre ró kötelezettségeket” – mondta el Abos Éva, a csíkszeredai Közüzemek Rt. sajtóreferense. Abos Éva szerint nem lesz egyszerű ezeket az előírásokat alkalmazni a fűtési idény kezdetéig, mert rövid az idő. Valószínűleg a rendelet megalkotója is erre gondolt, amikor a 30, illetve az 50 százalékos leosztási arányt előírta.
Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.
Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.
Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
szóljon hozzá!