
A szakemberek még tanácsot sem tudnak adni, hogy belefogjunk-e most egy építkezésbe, vagy sem. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A felszálló ágnál is meredekebb ütemben drágultak az elmúlt hónapokban az építőipari termékek árai. Olyannyira elrugaszkodtak az értékek, hogy már nem meglepő, ha csak huszonnégy órás stabil árajánlatot vállalnak a forgalmazók. Tanácsot a szakemberek sem tudnak adni, szerintük csak annak nem változik az értéke, ami már meg van vásárolva.
2021. június 27., 21:372021. június 27., 21:37
Nagy Levente családi vállalkozóként épít kisebb lakó- és hétvégi házakat, illetve vállal felújítást Székelyföld-szerte. Megkeresésünkre elmondta, ugyan nincs rálátása minden építőipari nyersanyagra, de amelyekkel ő is dolgozik, azoknak rohamosan megnőtt az értékük az elmúlt időszakban.
„A festékanyagok, lakkok hosszú ideje stagnáló piaci áron voltak elérhetők. Aztán az idei év elején egy csapásra tíz-tizenöt százalékkal lett drágább kivétel nélkül minden termék, még az olcsóbb kategóriájúak is” – részletezte. Hozzátette,
Megemlítette még a hőszigetelő anyagok jelentős drágulását: a minőségi kőzetgyapotért és a hungarocellért (homlokzati hőszigetelésre használható lapért) mélyen zsebbe kell idéntől nyúlni, ugyanis csaknem duplájára nőtt az áruk. A fémből készült tetőszerkezeteket csaknem hatvan százalékkal drágábban tudja beszerezni 2020-hoz képest, de a tetőcserepek is átlagosan húsz százalékkal kerülnek többe.
„Az éremnek két oldala van. Aki épít és van rá kerete, az nem visszakozik és nem áll el a szándékától a drágulás ellenére sem. Ellenben az, aki behatárolt tőkével rendelkezik, és nem tudja tartani a lépést az árakkal, az nehéz helyzetbe kerül” – értékelte a megrendelők oldaláról a drágulást. Bevallotta,
„Van olyan kliensem, aki Ytong-téglát vásárolt tavaly augusztusban, a munkálatok egyéb okokból nem kezdődtek el, és túl akart adni rajta. Meglepődve tapasztalta, hogy hét-nyolc hónap leforgása alatt a tégla köbméterének ára csaknem harminc százalékot drágult, így még ő is jelentős haszonnal egy nap alatt túladott rajta” – magyarázta példával a jelenséget. Ellenben leszögezte, nem egyedi, csak Romániát sújtó a probléma:
Rámutatott, bár jelenleg is a plafont súrolják az ingatlanárak, a mostani drágulás az év második felében csak tovább emeli az értéküket.
Az egyik legnagyobb székelyföldi építkezési lerakat vezetőjét kérdezve megtudtuk, a vasazat és a műanyag alapanyagú termékeknél tapasztaltak kiugró árnövekedést, de összességében szinte minden építőipari terméket 20 és 40 százalékkal drágábban tudnak beszerezni.
A vasazat és a műanyag alapanyagú termékeknél tapasztaltak kiugró árnövekedést. Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
„Nemzetközi viszonylatban majdnem minden nyersanyag megdrágult. Ennek egyik oka, hogy gyártóhiány van szerte a világon: mára a nagyobb gyártók felvásárolták a kisebb vállalkozásokat, így az a kevés, nemzetközi szinten multinacionális cég diktálja az árak alakulását” – részletezte. Mint kifejtette,
„Tegyük hozzá, hogy a mostani drágulási hullámmal sem értük el a nyugati piac értékeit. Például az osztrák tulajdonost nem igazán érdekli, hogy mennyi az itteni emberek keresete. Ő arra törekszik, hogy minél egységesebb áron tudja értékesíteni a termékeit” – tudatta a vállalkozó.
A Székelyföld több városában is lerakatokkal rendelkező üzletlánc vezetője a gyárak hiánya mellett még abban látja a problémát, hogy Hargita megye híján van a nagy volumenű beruházásoknak, ami akár több hónapon keresztül is munkalehetőséget biztosítana.
„Az építőiparban jártas szakemberek száma elöregedőben van, utánpótlás pedig gyakorlatilag nincs. Egyre kevesebb fiatalt vonz az építőipari vállalkozás létrehozása, ugyanakkor a munkások sok esetben semmilyen képzettséggel nem rendelkeznek, így nem is tudnak minőségi munkát hátrahagyni” – vázolta a probléma sokrétűségét.
A drágulás kapcsán megjegyezte, senkinek nem adtak idén tanácsot üzleteikben.
– összegezte.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu.
szóljon hozzá!