
Archív
Fotó: Tamás Attila
Idén új köntösben tér vissza a közösség egyik legkedveltebb ünnepe, a Nárciszfesztivál Szentegyházára. A hagyományos népzenei és néptáncos programokat esti koncertek és különleges műsorok egészítik ki.
2025. május 15., 08:382025. május 15., 08:38
Szentegyháza egyik legszínesebb rendezvénye, a Nárciszfesztivál idén rendhagyó formában várja a látogatókat. A délelőtti és kora délutáni programok továbbra is a hagyományőrzés jegyében zajlanak, hiszen a népzene és néptánc lesz a főszerepben.
Az idei újdonság, hogy a programok nem érnek véget a délutáni órákkal, ugyanis
– olvasható a szentegyházi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán. A szervezők mindenkit várnak egy tartalmas, közösségi élményeket kínáló napra.
A rendezvényt május 25-én, vasárnap a szentegyházi nárciszréten tartják.
Két turista vesztette életét szombaton a Fogarasi-havasokban, miután megcsúsztak és lezuhantak a Netedu-csúcs nyugati lejtőjén, egy harmadik személyt pedig – aki túlélte a balesetet – kimentettek a hegyimentők.
A nyári időszámítás október utolsó vasárnapjáig tart, téli időszámításra térünk át október 26-án, azaz most vasárnap, amikor hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani az órát.
Két szankciót róttak ki szombaton a csendőrök a román hadsereg napja alkalmából a Szatmár megyei Nagykárolyban szervezett katonai ünnepségen, amelyen Ilie Bolojan kormányfőt kifütyülték hivatalos beszéde közben.
Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről és Marosvásárhelyről, valamint környékükről is lehet jelentkezni a szenvedélybetegeknek, illetve felnőtt hozzátartozóiknak szervezett terápiás programra.
Turistára támadt egy medve szombaton a Cenk és a Keresztényhavas közötti hegyi ösvényen. A medvetámadás áldozatának sikerült elmenekülnie, a segélyhívást követően arc- és végtagsérülésekkel szállították kórházba.
Ilie Bolojan miniszterelnököt többen kifütyülték szombaton Nagykárolyban, a román hadsereg napján szervezett katonai ünnepségen mondott beszéde alatt, illetve azt követően is. A kormányfő azt mondta, meg van szokva az ilyen dolgokkal.
Kiugrott egy tömbház negyedik emeletéről egy férfi szombaton Râmnicu Vâlceán, még mielőtt a helyszínre riasztott tűzoltók felfújhatták volna a légpárnát. A zuhanást követően az 52 éves férfi életét vesztette.
Az egyhetes őszi vakációban Csíkszeredában és a Marosvásárhely melletti Marosszentgyörgyön is megnyitják a jégcsarnokot a nagyközönség előtt is.
Nicușor Dan államelnök szombaton kijelentette, a román hadsereg korszerűsítése prioritást jelent, mivel nem elég azt mondogatni, hogy békét akarsz, tenni is kell érte azzal, hogy felkészülsz a háború elbátortalanítására.
Két földrengés is volt szombaton a Vrancea szeizmikus térségben. A kettő között egy óra sem telt el.
szóljon hozzá!