Ki mint fogyaszt, úgy fizet

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Évekkel ezelőtt Gyergyószentmiklós lakóinak nagy többsége élt a lehetőséggel, és egyéni vízórát szereltetett a lakásába. Később kiderült, hiába, hiszen amúgy sem az alapján számláztak. A városi tanács új rendelete ezt a helyzetet igyekszik megoldani.

Gergely Imre

2010. július 29., 18:532010. július 29., 18:53

2010. július 30., 11:182010. július 30., 11:18

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Másként kell számláznia az ivóvíz-szolgáltatást biztosító Közüzemeknek, mint eddig – döntötte el csütörtökön a gyergyószentmiklósi városi tanács.

A városi tulajdonban levő vállalat mostanig érvényes szabályzata azoknak volt kedvező, akik lakásaikba nem szereltettek vízórát, és úgynevezett átalányszámítás alapján fizették a vízfogyasztást.

Ez a költség ugyanis személyenként nem haladhatta meg a hat köbméter vezetékes ivóvíz ellenértékét. Ennek alapján a lépcsőházi fő vízóra és a lakásokban mért egyéni vizórák közti különbségből kivonták ezt a hat köbmétert, és a megmaradt mennyiséget egyformán elosztották a lakók között. Hiába volt valakinek vízórája, amelyik pontosan mérte az általa elhasznált vizet, ennél jóval többet kellett fizetnie.

Így volt ez mostanig. Ezután minden gyergyószentmiklósi polgár pontosan annyit fizet majd a vízfogyasztásért, amennyit a lakásában felszerelt vízóra mutat – döntötte el július 29-ei ülésén a városi tanács.

Augusztus elsejétől az fizet többet, akinek nincs vízórája. A lépcsőházi vízóra és egyéni vízórák által mért mennyiség közti különbséget a vízórákkal nem rendelkezőknek kell majd fizetniük. Ez természetesen nem mutat majd reális fogyasztást, de a tanács határozatának egyik célja, hogy mindenki vízórát szereltessen.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Ezt követően, ha további „veszteségek” jelentkeznek a fő óra és egyéni mérőműszerek által mutatott értékek között, a szolgáltatónak kötelessége lesz bevizsgáltatni az órákat. Ahol pedig csalás vagy hiba jelentkezik, ott visszamenőleg is az érintettekre számlázzák majd az eltűnt vizmennyiséget.

A határozat arra is kitér, hogy amennyiben valaki nem hajlandó beengedni lakásába az ellenőrző szerveket, úgy őt tekintik a veszteségek okozójának, és az illetőnek számlázzák ki a veszteségek ellenértékét. A tanácshatározat így elvileg rendet tesz a gyergyói „zavarosban”, és végre mindenki annyit fizet, amennyit fogyaszt. 

A vízszolgáltatás szabályozásával a 2008-ban megválasztott testület második legfontosabb döntését szavazta meg csütörtökön délután a városi tanács testülete – legalábbis így fogalmazott Mezei János polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
2026. május 12., kedd

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson

Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson
2026. május 11., hétfő

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója

Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója
Hirdetés