
Fotó: P. Dávid Tünde
Az Erdélyi Unitárius Egyház segélyszervezete, a Gondviselés Segélyszervezet – partnereivel közösen – szakmai képzést szervezett a természeti csapásokra való felkészülés jegyében.
2010. október 28., 17:462010. október 28., 17:46
2010. október 28., 19:332010. október 28., 19:33
Fotó: P. Dávid Tünde
A 2007 óta működő Gondviselés az idei magyarországi árvízek károsultjainak segélyezése céljából a nyár folyamán szervezetközi együttműködésre lépett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak szervezetekkel, amely kezdeményezéshez később további szervezetek is csatlakoztak (Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, Civitas Alapítvány, LIA – Lókodi Ifjúsági Alapítvány).
Fotó: P. Dávid Tünde
„A szervezetközi együttműködés részeként elhatároztuk, – tudtuk meg Szabó László lelkésztől, a Gondviselés alelnökétől – hogy jelenlegi és jövőbeli munkatársaink számára alapfokú képzéseket szervezünk, azért, hogy további természeti csapások esetében hatékonyabbak lehessünk a segítségnyújtásban.” A sorozatindító első ilyen jellegű képzést szeptemberben tartották a Torda melletti Szinden, a második részt október 22–23-án a Gondviselés székelykeresztúri területi központjában rendezték meg, több mint félszáz érdeklődő részvételével (az együttműködö szervezetek képviselői mellett a Csibész Ifjúsági Egyesület, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium, az Aranyosszék Alapítvány, az Areopagus Alapítvány, a Szabadság napilap, a Siménfalvi Református Egyházközség, több unitárius egyházközség képviseltette magát, valamint a keresztúri Villám Önkéntes Tűzoltó Egyesület számos tagja.)
Fotó: P. Dávid Tünde
A másfél napos képzésen – melynek megszervezését az AEÁ-beli Fabó Imre Alapítvány támogatta – egészségügyi elsősegélynyújtást, gátépítést, eltűnt személyek keresésének módszereit gyakorolták az érdeklődők, tűzoltási alaptudnivalókat ismertek meg, elsajátították a természeti csapásokat követő segélyezések és más alkalmi beavatkozások megszervezésének alapjait.
Fotó: P. Dávid Tünde
A kiképzők magyarországi különleges mentőcsoportok részéről érkeztek, akiket a szervezők az elmúlt hónapokbeli árvízi segélyezésük közben ismertek meg: a Szolnoki Életjel Mentőcsoport, a Miskolci Spider Mentőcsoport és a LEGOTT Mentőcsoport (a Magyarországi Görög Katolikus Egyház hajdú-dorogi egyházmegyéjének mentőcsoportja) szakemberei. Ezek a mentőcsoportok a KARISZ – Nemzetközi Speciális Mentő Szövetség tagjai, nemzetközi segélyező akciókon is rendszeresen részt vesznek.
Fotó: P. Dávid Tünde
A képzés végén a résztvevő szervezetek képviselői egy szakmai együttműködési megállapodást fogadtak el, amelynek nyomán rendkívüli helyzetekben hálózatszerűen léphetnek majd fel Kárpát-medence-szerte, ezen kívül különleges mentőcsoportok életre hívásán is gondolkoznak, ennek előkészítése érdekében novemberben széles körű tanácskozás megszervezésére készülnek.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.