Fotó: Pixabay.com
Szoftverfejlesztők, egyetemi hallgatók, oktatók, kutatók és cégvezetők is részt vettek a Hargitai Informatikus Találkozón. A négynapos szakmai találkozó és konferencia március 28–31. között zajlott a Madarasi Hargitán.
2019. április 09., 12:512019. április 09., 12:51
A Székelyudvarhelyi Regionális IT Fejlesztési Program által működtetett U-Hub Udvarhelyszéki IT&C Közösség és az ErGo Egyesület, a székelyföldi IT Plus klaszterrel partnerségben az idén is megrendezte a Hargitai Informatikus Találkozó (HInTa) és Dan Dumitrescu Emléktábor elnevezésű rendezvényt. A négynapos szakmai találkozón és konferencián több mint ötven informatikus vett rész: szoftverfejlesztők, egyetemi hallgatók, oktatók, kutatók, cégvezetők.
Hat IT vállalkozás, két felsőoktatási intézmény, két kutatócsoport és két szakmai szervezet képviseltette magát a rendezvényen, ahol a színvonalas szakmai program mellett közösségépítő és szabadidős tevékenységeken is részt vehettek a táborozók.
A tábor főszervezője, Kiss Anna (szoftverfejlesztő, Codespring) és Simon Károly, a U-Hub koordinátora, illetve az ErGo elnöke és az IT Plus klaszter alelnöke tartották a megnyitó előadást. A tábor programjának ismertetésén kívül szó esett annak történetéről, bemutatták a szervező- és partnerintézményeket, valamint a helyszínről is meséltek a hallgatóságnak. Az első szakmai előadást Kolumbán Sándor (Exliteron cégvezető) tartotta, aki magyarországi doktori tanulmányai után Hollandiában dolgozott kutatóként és nemrég tért haza Székelyudvarhelyre. Itt start-up vállalkozást alapított és aktív tagja lett a U-Hub közösségnek, miközben a kolozsvári BBTE-nek is oktatójává vált.
Előadásában a matematika és a szoftverfejlesztés kapcsolatáról beszélt. Elhangzott, hogy a szoftverfejlesztőknek általában van egy általános rálátása a matematika különböző doméniumaira, de ha arról van szó, hogy a kapcsolódó fogalmakat napi szinten, éles helyzetekben használják és gyakorlatba ültessék, már árnyaltabb a kép –
Blénesi Attila, a Halcyon Mobile szoftverfejlesztője tartotta a második előadást, mesterséges intelligencia témakörben.
Ehhez az is hozzájárult, hogy több nagyvállalat kezdte támogatni az ilyen jellegű kutatás-fejlesztési projekteket. Emellett több olyan technológia és keretrendszer jelent meg, amely mindenki számára hozzáférhető, és lényegesen leegyszerűsíti az ilyen jellegű fejlesztéseket. Következményként nagyon sokan elkezdtek aktívan foglalkozni a területtel, így egymást érik az új eredmények és alkalmazások.
Blénesi Attila bemutatója után egy előadással egybekötött interaktív műhelymunkán vehettek részt a táborozók, Benkő Ilona vezetésével, aki a Codespring HR menedzsere. A téma a kreatív gondolkodás volt, és a workshop során azt próbálták kideríteni a résztvevők, hogy mi is a kreativitás, hogyan definiálható, melyek az ezzel kapcsolatos tévhitek és előítéletek, milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy kreatív személy és melyek azok a külső tényezők, amelyek támogatják a kreatív gondolkodást.
A kolozsvári központú HipMenu közismert start-up cég, amelynek ételrendelést és -kiszállítást támogató rendszere mára már több romániai nagyvárosban vált rendkívül népszerűvé, főként a könnyen kezelhető felhasználóbarát felületének és egyszerű rendelési folyamatainak köszönhetően, illetve a csoportos rendelések támogatása révén. Szilágyi Eszter, a HipMenu szoftverfejlesztője mesélt a cég történetéről, arról, hogy a kezdeti ötletből hogyan épült fel egy sikeres start-up vállalkozás. Érdekes háttértörténeteket is elárult a projekt alakulásáról, sőt arról is, hogy milyen fejlesztések bizonyultak zsákutcának.
Albert-Tóth István, a Wolters Kluwer cég szoftverfejlesztője, a nyílt forráskódú technológiákra épülő webes alkalmazások tipikus sebezhetőségeiről és a kapcsolódó biztonsági megoldásokról beszélt. A szakmai program Orbán Balázs előadásával folytatódott, aki a Gnome Design cég szoftverfejlesztője. Balázs főként a GDPR hatásairól beszélt az orvosi rendszerek fejlesztésének szempontjából.
A következő előadás szintén orvosi kutatásokhoz kapcsolódott. Bálint Zoltán tartotta, aki székelyudvarhelyi származású biofizikus kutató, kolozsvári egyetemi tanulmányait követően Magyarországon doktorált, majd több évig Ausztriában dolgozott nagy nemzetközi kutatási projekteken. Három éve költözött haza Erdélybe, jelenleg a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Fizika Karának docense és egy nagy kutatási projekt vezetője, amely a Kolozs Megyei Kórház és a BBTE együttműködésében valósul meg, több mint 20 kutató közreműködésével. Zoltán kutatási területe interdiszciplináris, és különösen jelentős szerep jut benne az informatikának, mivel automatikus képfeldolgozó módszerek alapján dolgoznak ki diagnosztikai eszközöket, főként mesterséges intelligenciához kapcsolódó módszerekre alapozva.
Zoltán a gráci kutatóintézetnél csapatával ilyen módszerekkel próbálta rekonstruálni a tüdő vérérhálózatát három dimenzióban, röntgenfelvételekből kiindulva. A kolozsvári projekt is hasonló, csak most a szívre koncentrálnak, komputertomográfiás felvételek alapján rekonstruálva annak háromdimenziós modelljét.
Az emléktáborról
A HinTa két éve felvette a Dan Dumitrescu emléktábor nevet, így állítva emléket a közkedvelt professzornak, aki a romániai mesterséges intelligencia kutatások egyik legkiemelkedőbb alakja volt, és akinek a romániai magyar informatika felsőoktatás is nagyon sokat köszönhet. 2017 óta minden évben ellátogatnak a táborba a professzor volt tanítványai, illetve az általa alapított kolozsvári Komplexitás Kutatóközpont munkatársai. Az idén Iclănzan Dávid és Bartha Attila képviselték a csapatot. A szakmai program mellett változatos közösségi és szabadidős tevékenységek is zajlottak. A táborozók láthatták és hallhatták a Monyo Project zenekar Monyo & Baba – Minimal Cold című produkcióját. Persze, volt közös éneklés, zenélés és buli is, végül pedig a hagyományos közös túrázással zárult a rendezvény. A tábor egész idejére jellemző volt a szép napos idő, és még működtek a sífelvonók, így a téli sportok kedvelőinek és a kirándulni vágyóknak is remek kikapcsolódási lehetőséget szolgáltatott a rendezvény.
Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító csomagja értelmében ezentúl a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőknek is éves 2430 lejes hozzájárulás ellenében kellene fenntartaniuk biztosítotti státuszukat. Az RMDSZ felháborítónak tartja az intézkedést.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.
A mezőgazdaságban nagy hasznát lehet venni a mesterségesintelligencia-alkalmazásoknak, de számos más területen is kiaknázható az új technológia. Az MI lehetőségeiről tartottak konferenciát hétfőn Csíkszeredában.
szóljon hozzá!