A gyerekeket is gazdag programmal várják a szervezők. Archív
Fotó: Antal Erika
Gazdag programmal várják a családokat, a történelem és a kastélyok iránt érdeklődőket július 21-én délelőtt 10 és este 8 óra között Gernyeszegen a Teleki-kastélyba és kastélyparkba.
2018. július 17., 18:202018. július 17., 18:20
2018. július 17., 18:222018. július 17., 18:22
A Kastélynapon – ahová ez alkalommal is ingyenes a belépő – most is lesznek vezetett séták, játékok és kézműves műhelyek gyerekeknek, kiállításmegnyitó, filmvetítések, különböző témájú beszélgetések, táncelőadások, a napot pedig dzsesszkoncerttel zárják.
A kaput a látogatók előtt délelőtt 10 órakor nyitják meg, fél 11-kor a Kastély Erdélyben című fotókiállítás megnyitójára várják az érdeklődőket Szabó Tamás fotós jelenlétében. 11-kor bemutatják a Nyári Egyetem a Kastélyban projektet és annak fotókiállítását. Az első vezetett, magyar nyelvű séta is 11-kor indul a kastélyban, ami egy órát tart, és
A román nyelvű idegenvezetés déli 12-kor indul, majd fél 1-től magyar nyelvű sétára lehet jelentkezni a parkban.
Mint minden alkalommal, most is megnézhetnek az érdeklődők egy filmet. Az utolsó nagyasszony című, 2018-as, 70 perces alkotást először 12 órai kezdettel vetítik, majd délután 4-től megismétlik. A gazdag programból nem hiányzik a református, illetve az ortodox templomok bemutatása sem, valamint a falu feletti domboldalon álló Teleki-kripta meglátogatása. A túra fél 1-kor kezdődik és 2 óráig tart. Fél 2-től Fábián István tart előadást Ruházat és ékszerek a Teleki-gyűjtemény római kori sírkövein címmel.
A délután folyamán további sétákat tartanak a kastélyban, fél hattól fellép a körtvélyfáji Bokréta Néptáncegyüttes, majd fél héttől Mátyás király korabeli táncokat mutat be a Passeggio együttes a Riverenza kíséretében.
A helyi ízek élményét, a hazai gasztronómia értékeit próbálják „elhelyezni” a világtérképen azzal a kiadvánnyal, amelyet csütörtökön mutattak be az ötletgazdák Marosvásárhelyen.
„Aki csendes volt, szelíd, türelmes és nyugodt” – emlékeztek vissza a néhai Bartha György tanárra, filológusra és költőre a csütörtöki könyvbemutatón. Az eseményen posztumusz kötetének szerkesztői ápolták hagyatékát és emlékét.
Járulékköteles szolgálati idő, stabilitási pontok – csak néhány új fogalom, amelyet bevezettek az új nyugdíjtörvénybe. A tudnivalókról a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár vezetősége számolt be csütörtök délután.
Térképre sem volt szüksége azoknak, akik csütörtökön Erdély legfinomabb fesztiváljára látogattak: a zakuszka illata már távolról jelezte, hogy közeledik a célállomás. A Gyimesi Skanzenben már délután befűtötték a tűzhelyeket a nagy zakuszkafőzésre.
Az Arhitektúra.6 Építészeti Biennálé 7. kiadása Székelyföld városaiban is bemutatja kiállítási anyagát – legelőször Sepsiszentgyörgyön – illetve a multidiszciplinaritás jegyében alkalmat kínál a szakemberek, helyi művészek együttműködésére.
Folyamatosan zajlik a tömegközlekedés átalakítása és modernizálása Sepsiszentgyörgyön. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tóth-Birtan Csaba alpolgármester csütörtökön sajtótájékoztatón nyújtottak a jelen állapotra rálátást.
Lopások gyanúsítottjainál tartott szeptember 11-én házkutatásokat a Maros megyei rendőrség. Négy fiatalt vettek őrizetbe, akiket ma 30 napra előzetes letartóztatásba helyeztek.
Az előírt terminusnál korábban érkezett meg sok sepsiszentgyörgyi tanintézménybe az önkormányzat által az Országos Helyreállítási Terv pályázatán megnyert új bútorzat, digitális felszerelés.
Ciprian Dobre, Maros megye prefektusa csütörtökön bejelentette, hogy idén 43 olyan medvét fognak kilőni a megyében, amelyek a lakosság életét veszélyeztetik és kárt okoznak a gazdáknak.
Napokon belül aláírják a Sepsi Aréna mellett építendő új jégcsarnok kivitelezési szerződését – számolt be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.
szóljon hozzá!