
Fotó: Kristó Róbert
Megjelentek a karácsonyfák a csíkszeredai zöldségpiacon is. Az érdeklődők többsége egyelőre csak nézelődik, sokan várnak még néhány napot a fenyővásárlással.
2010. december 16., 15:452010. december 16., 15:45
2010. december 16., 18:242010. december 16., 18:24
Kisebb, nagyobb és még nagyobb fenyőből lehetett válogatni a csíkszeredai piacon csütörtökön, az árak is a mérettől függően változnak. Így 50, 60, illetve 70 lejt kért a karácsonyfákért a Máréfalváról érkezett árus, aki azt is elárulta, hogy ő a tavalyi árakon nem változtatott. Lucfenyőket hozott, amelyeket magánterületről vágtak ki. „Nem sok fa van, ami megfelelő lenne” – jegyezte meg.
Többen nézelődtek is, érdeklődtek az árakról, megszemlélték a fákat, de kevesen vásároltak. Az árus szerint jól látszik, hogy idén a tavalyhoz viszonyítva is szűkösebbek az anyagi lehetőségek, ezért sokan még kivárnak. Az elkövetkező napokban minden bizonnyal további karácsonyfaárusok jelennek meg a piacon, az árak pedig a kereslet-kínálat függvényében változnak. A gyakorlat szerint a karácsony előtt egy-két nappal az árak csökkennek – főként, ha sok az eladásra váró fa.
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
szóljon hozzá!