
Fotó: Gligor Róbert László
Lassan összefüggő, járható szakasszá válnak a Nyárád mentén végigfutó utak – állítja a Maros Megyei Tanács alelnöke, aki szerint a tervezettnél jóval többet tudtak költeni javításokra a tavaly.
2011. március 23., 16:152011. március 23., 16:15
2011. március 23., 19:392011. március 23., 19:39
Újabb szakaszokat aszfaltoztak a tavaly
Alig néhány éve már-már járhatatlan volt a Nyárád menti főút, hatalmas és egymást érő kátyúkkal. Míg szinte mindegyik önkormányzatnak sikerült a félreeső falvakba vezető bekötő utakat leaszfaltozni, addig a fő vonalra a megyének alig futotta kátyúzásokra és kisebb aszfaltszőnyegekre. Úgy tűnt, hogy 2010-ben sem lesz másként, de év végére egészen más mérleget tudott megvonni a megyei tanács, bár a megyei utak kátyúzása háromszorosába került az eredetileg becsültnek – mondta portálunknak Szabó Árpád alelnök.
Jutott a Nyárád mentére is
A megyei tanács 2010 elején alig tucatnyi kilométerre tervezett aszfaltszőnyeget húzni, az év végére mégis 55 km új szakasszal büszkélkedhetett. Ebből jutott a Nyárád mentének is: a tervezett 3,5 km helyett szinte 12 kapott új aszfaltszőnyeget. Ebből az Ákosfalva–Székelytompa 151D és a Havadtő–Jobbágytelke 135A megyei utakra jutott. Igaz ugyan, hogy a legrosszabb helyeken dolgoztak, de lassan sikerül összekötni a megjavított szakaszokat, és összefüggő, használható szőnyeget kialakítani – véli Szabó Árpád. Idén a Nyárádszentbenedek–Backamadaras–Nyárádszentlászló, illetve Nyárádszentmárton és az iszlói elágazás között szeretnének dolgozni. A Nagyernye–Szováta szakaszt besorolták az országos aszfaltozási programba, és jó esély van arra, hogy alapokat szereznek rá.
Kiadnák a karbantartást
A megyei utak melletti sáncok adminisztrálása is a megyei önkormányzat feladata, ennek ellenére az alelnök úgy látja, megérné próbaképpen néhány szakasz felügyeletét és karbantartását kiadni a helyi önkormányzatoknak. Persze, pénzt is rendelnének hozzá. Ha a polgármesterek kezelnék az adott szakaszt, valószínűleg becsületesen kitakarítanák és karban tartanák a sáncokat, árkokat, hisz nekik sem mindegy, hogy milyen kép fogadja az arra utazókat. Ezen a megoldáson azért is gondolkodnak, mert a megyei tanácsnak nincs saját munkacsoportja, így az utak melletti padkákat, sáncokat nem tudja megfelelően gondozni.
Van prioritási lista
A megyei utak javítása terén elsőbbséget élveznének az Erdőszentgyörgy–Bözöd, Nagyernye–Szováta közötti, valamint a Mezőségen végigvonuló utak. Ezekre az úgynevezett „tízezer kilométer aszfaltút” kormányprogramból várnak forrásokat. Természetesen kiemelt kérdés a Nyárádmagyarós–Sóvárad szakasz újjáépítése, amelyre pályáztak is, és a várakozási listán az első helyen van a terv. Ezen a szakaszon is megjavítottak már 1,5 km kövesutat.
459 gyorshajtót bírságoltak meg és 25 jogosítványt tartottak vissza a marosvásárhelyi rendőrök a ROADPOL SPEED akció során. A legtöbb jogosítványt azoktól vették el, akik több mint 50 kilométer/órával lépték túl a megengedett sebességet.
A családjával ment fürödni Marosvásárhelyen a Maros-folyóhoz az a 26 éves nő, aki hétfőn este elmerült a vízben és nem már tudták az életét megmenteni. Az ügyben büntetőeljárás indult.
Újraélesztést, vérzéscsillapítást, tűzoltást tanulhatnak azok az önkéntesek, akik jelentkeznek a Maros megyei katasztrófavédelem (ISU) által meghirdetett ingyenes programra.
Megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni annak a nőnek az életét, akit hétfőn este emeltek ki a Marosból a mentőegységek – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A Bözödújfalusi-víztározó, vagy röviden Bözödi-tó ma már nem csak egy emlékhely, amelynek mélyében egykor egy falu élte mindennapjait, hanem nyaranta a turisták számára is megelevenedik a tó. Sőt, van egy hely, amit az odalátogatók sosem hagynak ki.
Kipróbáltuk a hivatalosan még készülő, de már használható marosszentgyörgyi kerékpárutat a Maros partján: nyugodt tekerésre, kikapcsolódásra jó választás lehet, bár néhány tájékoztató tábla és biztonsági részlet még hiányzik.
Kiskorúakból álló szászrégeni csoport megbotránkoztató viselkedéséről szóló videók keltek szárnyra a közösségi médiában. Egy 17 éves fiú kukafedéllel dobott meg egy férfit a parkban, a rendőrség megbírságolta az elkövetőt.
Munkát keres Balogh Dániel, aki idén végzett a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumban. A Down-szindrómával élő fiatal története az elfogadásról, az iskolai évekről és a továbblépés nehézségeiről is szól.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal elutasítja a Sylevy Cleaning cég követeléseit, amelyek szerinte jogalap nélküliek. A köztisztasági szolgáltatás továbbra is zavartalanul folytatódik, mivel ez az önkormányzat törvényben előírt kötelezettsége.
Gazdasági melléképületek gyulladtak ki Mezősályi községben szombat délelőtt. A nagysármási tűzoltókat riasztották tűzhöz, amelynek eloltásán szombat délben még dolgoztak a tűzoltók.
szóljon hozzá!