
Több mint negyven helyszínen folynak felújítási munkálatok Sepsiszentgyörgyön, a munkálatok menetét interaktív térképen is követhetik a városlakók.
2010. június 14., 09:352010. június 14., 09:35
2010. július 06., 13:282010. július 06., 13:28
Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester elmondta, jelen pillanatban több mint negyven utcában dolgoznak a város területén, közművesítési, út- és járdajavítási munkálatok folynak. Ugyanakkor parkolókat építenek, modernizálják a közvilágítást, és játszótereket alakítanak ki több pontján is Sepsiszentgyörgynek. Mint ismeretes, 22 parkolót adtak át a napokban a Sajtó utcában, további 28 kialakításán dolgoznak az Ifjúság sétányon, és egy 15 férőhelyes parkolót készítenek elő a Fáklya utcában is.
A polgármester elmondta, a munkálatok összértéke 150 millió lej, melyet kormányzati és uniós pénzekből fedeznek. Fontos az is, hogy amíg a munkálatok zajlanak, a város lakói a polgármesteri hivatal honlapján, interaktív térképen követhetik, melyik városrészben, hogyan haladnak a munkával.
„Fontosnak tartjuk, hogy a lakók egészében lássák, mennyi felújítást végzünk a városban, hiszen több mint 40 helyszínen végzünk közművesítési, út- és járdajavítási, parkolóépítési, közvilágítás modernizálási, játszótérépítési munkálatokat, de a térképen követhető lesz a sugásfürdői sípályák felújítása is, ugyanakkor megtekinthetők lesznek az újonnan készült útirányt jelző táblák és a lakosságnak adott padok” – magyarázta a város vezetője. A www.sepsiszentgyorgyinfo.ro/map link alatt elérhető térképet hetente frissítik a városimázs iroda munkatársai.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.
A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.
A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
szóljon hozzá!