
Fotó: Henning János
A Háromszék Táncegyüttes is támogatja az országos sztrájkot, bár a meghirdetett elődások nem maradnak el, de munkabeszüntetéssel szolidarizálnak a táncosok és a személyzet.
2010. május 31., 15:122010. május 31., 15:12
Fotó: Henning János
A Háromszék Táncegyüttes szakszervezete is szolidaritást vállal az országos szintű megmozdulásokkal – áll a Háromszék Táncegyüttes által kiadott sajtóközleményben. Ennek eredményeként, hétfőre, 2010. május 31-re általános sztrájkot hirdettek meg. Az egynapos munkabeszüntetéssel a társulat tagjai szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a tervezett 25 százalékos fizetéslevonás ellehetetleníti a kulturális szférában dolgozók megélhetését is.
A Háromszék Táncegyüttesnek mintegy ötven tagja van, zenészek, táncosok, koreográfusok alkotják a csoportot. A táncegyüttessel párhuzamosan működik az M Studio társulat, mely 2005-ben alakult meg Sepsiszentgyörgyön, az abban az évben Kolozsváron végzett fiatal színészekből és táncosokból. A Háromszék Táncegyüttes mozgásszínházi műhelyeként létrejött formáció Uray Péter művészeti vezetésével, az eddig Erdélyben ismeretlen műfaj meghonosítására és megszerettetésére vállalkozott.
A társulatban szintén több színész, ügyelő és adminisztrációs személyzet is dolgozik, akik szintén szolidaritásukat fejezik ki az országosan sztrájkolókkal. Ennek ellenére az M Stúdió hétfő estére meghirdetett előadása (MolnárFerenc: Liliom) nem marad el.
Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.
Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.
Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.
A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.
Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.
Kasszásnőt ért bántalmazásról számoltak be lapunknak, amely az egyik sepsiszentgyörgyi nagyáruház önkiszolgáló részlegénél történt. A rendőrségnél megerősítették, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.
Világszerte ismert történetet választott új bemutatójához a Háromszék Táncszínház: Carlo Collodi Pinokkiója kel életre a tánc nyelvén. Ez az első alkalom, hogy a magyar nyelvterületen ilyen táncszínházi formában állítják színpadra a fabábú kalandjait.
Több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseképpen tizennyolc oktató vette át szerdán délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében a magyar kormány által adományozott pedagógus szolgálati emlékérmet.
Két év kihagyás után újra lesz hőlégballonos találkozó Háromszéken. A repülés eme válfajának szerelmesei ez alkalommal a felsőcsernátoni Malomkertben gyűlnek össze, de laikus érdeklődőkre is számítanak.
Ismét lehet jelöléseket benyújtani a rangos városi elismerésre: Kézdivásárhely 2026-ban is odaítéli a Pro Urbe díjat egy arra érdemes személynek. A kitüntetést hagyományosan a városnapok keretében adják át, a jelöléseket március 16-ig várják.