Háromszéki huszárokat toboroznak

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

Idén is színes lesz a Háromszéki Turisztikai Napok programja, melynek a ló és a lovaglás lesz a központi témája. A tizedik alkalommal megszervezett turisztikai napokat az önkormányzat és a civil szféra közösen szervezték.

Bús Ildikó

2010. május 26., 16:142010. május 26., 16:14

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

A hagyományok és a kultúra támogatása a Kovászna megyei tanács önként vállalt feladata, mondta Tamás Sándor önkormányzati vezető a turisztikai napok kapcsán tartott sajtóértekezletén. \"Ha ezeket a rendezvényeket az önkormányzatok és a civil szervezetek, intézmények együtt szervezik, nagyobb érdeklődésre, több látogatóra számíthatnak\" – közölte a tanácselnök, kiemelve, hogy a szervezésben a Csillagőrző Egyesület, Kovászna megye tanácsa és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület (KMTE) is kiveszi a részét.

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

Albert Zoltán, a KMTE turisztikai referense a lovas turizmus felemelkedéséről beszélt, véleménye szerint egyre hangsúlyosabb szerep jut a lovas turizmus számára, ezért az sem véletlen, hogy május 28-án Lovas Konferenciát tartanak a kézdivásárhelyi sportcsarnokban. A lovak nem hiányoznak a hétvégi programból sem: Felsőháromszéken huszártoborzóra kerül sor, amelyben a gidófalvi, illyefalvi, illetve bodoki huszárokat tömörítő hagyományőrzők vesznek részt.

Dr. Kádár László huszárkapitány tervei szerint a program igencsak látványos lesz: Kézdivásárhelyről indulva a környék összes települését érintve, két nap alatt 30 kilométert tesznek meg. A huszárok a hagyományokhoz híven több helyen toboroznak majd, persze csak békésen: zeneszóval, tánccal. Hagyományosan ugyanis a toborzásnak két módja létezik: az egyik a kérdezés nélküli elhurcolás, a másik pedig a kedvcsinálással történő rekrutálás.

A toborzás úgy zajlik majd, mint hajdanán: a huszárok a látogatottabb helyek környékén ütnek tábort, odacsalogatják a fiatalokat és meggyőzik őket a huszár élet szépségéről. A hagyománnyal szakítva lányok is csatlakozhatnak a huszárokhoz.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

Băsescu: Putyin szeptemberben eljuthat Románia határáig

Döntő hatása lesz a diaszpóra szavazatainak a szeptember 28-i moldovai parlamenti választásokon a Moldovai Köztársaság jövőjére és Románia biztonságára – állapította meg vasárnap egy Facebook-bejegyzésben Traian Băsescu.

Băsescu: Putyin szeptemberben eljuthat Románia határáig
2025. szeptember 14., vasárnap

Őrizetbe vették a halálos áldozattal járó tömegverekedés három résztvevőjét

Három személy került 24 órás őrizetbe a halálos áldozattal járó szombati craiovai tömegverekedés résztvevői közül. Az ügyészség az előzetes letartóztatásukat indítványozza a Dolj megyei törvényszéknek – számolt be vasárnap a Dolj megyei rendőrség.

Őrizetbe vették a halálos áldozattal járó tömegverekedés három résztvevőjét
2025. szeptember 14., vasárnap

Záporok és zivatarok rontják el a jó időt

Hidegfront éri el nyugat felől az országot vasárnap, záporokra, zivatarokra kell számítani, egyes régiókban a szél is felerősödik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzéséből.

Záporok és zivatarok rontják el a jó időt
Záporok és zivatarok rontják el a jó időt
2025. szeptember 14., vasárnap

Záporok és zivatarok rontják el a jó időt

2025. szeptember 14., vasárnap

„Nyilvánosan kérjen bocsánatot” – keményen bírálja a kormányszóvivőt a volt pénzügyminiszter

A koalícióban nem született semmilyen döntés az alapélelmiszerek kereskedelmi árréséről – közölte szombat este a Facebook-oldalán Adrian Câciu, aki szerint a kormányszóvivő nyilvános bocsánatkéréssel tartozik a téves tájékoztatásért.

„Nyilvánosan kérjen bocsánatot” – keményen bírálja a kormányszóvivőt a volt pénzügyminiszter
2025. szeptember 14., vasárnap

Földrengés volt éjszaka Sepsiszentgyörgytől 57 kilométerre

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt csütörtökön 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengés volt éjszaka Sepsiszentgyörgytől 57 kilométerre
2025. szeptember 13., szombat

Hol vannak a régi sorozataink a streamingkorszak előtti időkből?

Nem kell aggódni, itt vannak, csak épp a streamingplatformok inkább az új produkcióikat ajánlják. De mi van akkor, ha egy régi, kedvenc sorozatunkat néznénk újra Netflixen? Akkor bizony sokszor csalódás érhet.

Hol vannak a régi sorozataink a streamingkorszak előtti időkből?
2025. szeptember 13., szombat

Megsértette Románia légterét egy orosz drón, F-16-osokat küldtek utána

Felszállt szombaton 18 óra 5 perckor a fetești-i támaszpontról a román légierő két F-16-os vadászgépe megfigyelni Románia légterét, miután Oroszország drónokkal támadta Ukrajna dunai kikötőit – tájékoztatott a védelmi minisztérium.

Megsértette Románia légterét egy orosz drón, F-16-osokat küldtek utána
2025. szeptember 13., szombat

Tanügyminiszter: lemondok, ha az AUR egyszerű indítványát elfogadja a parlament

Daniel David oktatási miniszter szombaton kijelentette, hogy lemond, ha a parlament elfogadja a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyszerű indítványát.

Tanügyminiszter: lemondok, ha az AUR egyszerű indítványát elfogadja a parlament
2025. szeptember 13., szombat

A kormány szerint már eldöntött tény az alapélelmiszerek árréssapkájának kivezetése

A kormány sajtóirodája szombaton pontosította, hogy az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetéséről a koalíció már korábban döntött.

A kormány szerint már eldöntött tény az alapélelmiszerek árréssapkájának kivezetése
2025. szeptember 13., szombat

A háromlabdás kaszkád-dobás csodálatos hatása az agyműködésre

Gyarmathy Éva pszichológus harminc éve foglalkozik az idegrendszeri fejlődéssel, többek között a többszörösen kivételes tehetségekkel, valamint tanulási, figyelem-, hiperaktivitás- és autizmus spektrumzavarokkal. Vele beszélgettünk Sepsiszentgyörgyön.

A háromlabdás kaszkád-dobás csodálatos hatása az agyműködésre