Leváltották a kézdivásárhelyi Közművek igazgatóját

Kilenc év munka után a kézdivásárhelyi tanács leváltotta a Közművek igazgatóját, Slezinger László mérnököt. Az ok: a Gosp-Com veszteségesnek bizonyult.

Kőrösi Csoma Sándorra emlékeznek Háromszéken

Idén már 21. alkalommal rendezik meg Kovászna városában a hagyományossá vált Kőrösi napokat. Az emlékünnepség a kultúrák közeledésének nemzetközi éve jegyében idén, az UNESCO fővédnöksége alatt zajlik.

Kőrösi Csoma Sándorra emlékeznek Háromszéken
2010. április 13., kedd

Lemondott a háromszéki MPP alapítótagja

A hétvégi MPP kongresszusnak még van egy hozadéka, ugyanis Gazda Zoltán lemondott az MPP Kovászna megyei alelnöki tisztségéről. Véleménye szerint a párt már régen nem azt az utat követi amit a kezdetekkor kijelöltek számára.



Lemondott a háromszéki MPP alapítótagja
2010. április 13., kedd

Jelenkor közönségtalálkozó

A pécsi Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat munkatársai Sepsiszentgyörgyre látogatnak. A közönségtalálkozóra a Költészet Napja környékén kerül sor, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében.

Jelenkor közönségtalálkozó
Jelenkor közönségtalálkozó
2010. április 13., kedd

Jelenkor közönségtalálkozó

2010. április 10., szombat

Halálos baleset a futásfalvi úton

Ritka alkalom, hogy a Torját Futásfalvával összekötő úton egyáltalán baleset történjen. Szombat délután fél 3-kor "megtört a jég": egy gépkocsivezető életét veszítette.

Halálos baleset a futásfalvi úton
Halálos baleset a futásfalvi úton
2010. április 10., szombat

Halálos baleset a futásfalvi úton

2010. április 10., szombat

Ifjúsági rendezvények a Szent György Napokon

A kulturális rendezvények mellett az ifjúsági tevékenységekre is nagy hangsúlyt fektetnek idén a Szent György Napok szervezői. A román és magyar fiatalok egyaránt sátrat állítanak, ahol különböző rendezvényekkel várják az érdeklődőket.

Ifjúsági rendezvények a Szent György Napokon
2010. április 09., péntek

Székely jelképeink

A székelység képviseleti, helyhatósági és egyházi szervezetei által használt szimbólumokról nyújt átfogó képet a Címer és pecsét a Székelyföldön című vándorkiállítás. A tárlat csütörtök este érkezett meg a Székely Nemzeti Múzeumba.

Székely jelképeink
Székely jelképeink
2010. április 09., péntek

Székely jelképeink

2010. április 09., péntek

Nyelvet öltünk!

Erdélyben is bemutatják hamarosan a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Nyelvet öltünk! című mozgókiállítását, amely 2009-ben a Magyar Nyelv Éve tiszteletére, Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából jött létre.

Nyelvet öltünk!
Nyelvet öltünk!
2010. április 09., péntek

Nyelvet öltünk!

2010. április 09., péntek

Új sportlétesítménnyel gazdagodik Sepsiszentgyörgy

Megalakul hamarosan a romániai squash egyesület, melynek Sepsiszentgyörgyön lesz a székhelye, ugyanakkor magyarországi vállalkozók is létrehoznának egy sportközpontot a helyi önkormányzat segítségével.

Új sportlétesítménnyel gazdagodik Sepsiszentgyörgy
2010. április 08., csütörtök

Félmillió euróval károsítottak háromszékieket

A sepsiszentgyörgyi rendőrség azonosította az a 11 személyt, akik 2007–2010 között törvénytelen módon húsz személy lakását sajátították el.

Félmillió euróval károsítottak háromszékieket
2010. április 08., csütörtök

Háromszéki MPP-küldöttgyűlés

Megyei küldöttgyűlésen választja ki a háromszéki MPP azokat a küldötteket akik részt vesznek a hétvégi Országos Tanácson. A tavalyi kongresszust a bíróság érvénytelenítette, így a hétvégén megismétlik azt.

Háromszéki MPP-küldöttgyűlés
Háromszéki MPP-küldöttgyűlés
2010. április 08., csütörtök

Háromszéki MPP-küldöttgyűlés

2010. április 07., szerda

Kisebbség a kisebbségben

Etnikum-közi kapcsolatok és multikulturalizmus Székelyföldön címmel szerveztek tanácskozást Sepsiszentgyörgyön. A rendezvényen az országos pártok helyi képviselői, közintézmények vezetői valamint diákok is jelen voltak.

Kisebbség a kisebbségben
Kisebbség a kisebbségben
2010. április 07., szerda

Kisebbség a kisebbségben

2010. április 07., szerda

Leégett a kézdivásárhelyi egykori ládagyár

Tűz tört ki szerdán hajnalban az egykori IFET (Fakitermelő és Fafeldolgozó Vállalat) telephelyén. Egyelőre nem tudni, hogy mi miatt lobbantak fel a lángok.

Leégett a kézdivásárhelyi egykori ládagyár
2010. április 07., szerda

Húsvéti botrányok Bodzavidéken

Kovászna megyében nagyrészt békésen teltek a húsvéti ünnepek, ám Bodzavidéken két esemény is megzavarta a nyugalmat. A rendőrséget egy családi konfliktus megoldásához hívták, de jogosítvány nélküli gépkocsivezetőt is fogtak hétvégén.

Húsvéti botrányok Bodzavidéken
Húsvéti botrányok Bodzavidéken
2010. április 07., szerda

Húsvéti botrányok Bodzavidéken

2010. április 07., szerda

Lengyelország Háromszéken

Plakátkiállítás és neves rendezők filmjei hozzák közelebb a sepsiszentgyörgyiekhez Lengyelországot a hétvégén. A Cabiria Egyesület és a Bukaresti Lengyel Intézet szervezésében első alkalommal kerül sor a lengyel napokra, melynek keretében ismert és ismeretlen filmekkel találkozhatnak a nézők.

Lengyelország Háromszéken
Lengyelország Háromszéken
2010. április 07., szerda

Lengyelország Háromszéken

2010. április 06., kedd

Mindenki nyert a diákegyüttes-találkozón

Kilenc együttes közül választották ki a legjobb diákzenekart hétvégén, de a zsűri különdíjakat is osztott. A hangulat fergeteges volt, a nézők száma megkétszereződött tavalyhoz képest, az együttesek pedig bemelegítették a hangulatot a Pokolgép előtt.

Mindenki nyert a diákegyüttes-találkozón
2010. április 05., hétfő

Súlyos baleset Kovásznán

Április 4-én, húsvét vasárnap súlyos közúti baleset színhelye volt Kovászna: két négykerekű akadt össze, majd borult fel. A sérülteket a brassói kórházban ápolják.

Súlyos baleset Kovásznán
Súlyos baleset Kovásznán
2010. április 05., hétfő

Súlyos baleset Kovásznán

2010. április 02., péntek

Totális Metál Sepsiszentgyörgyön

Nagy várakozás előzi meg a hétvégi Diákegyüttesek Találkozóját, ugyanis a népszerű Pokolgép zenekar is fellép Sepsiszentgyörgyön. A zenekar utoljára tíz évvel ezelőtt lépett fel Háromszéken, akkor is egy kisebb klubban. Most több ezres közönségre számítanak a szervezők.

Totális Metál Sepsiszentgyörgyön
Totális Metál Sepsiszentgyörgyön
2010. április 02., péntek

Totális Metál Sepsiszentgyörgyön

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye