Két iskolában mindenki megbukott az érettségin

Sepsiszentgyörgyön két szakközépiskolában egyetlen diáknak sem sikerült az érettségije. Idén az utóbbi évek legrosszabb eredményei születtek Kovászna megyében, az átmenési arány 72,12% volt.

Súlyos baleset Mikóújfaluban

Ittas gépkocsivezető okozott súlyos balesetet a Kovászna megyei Mikóújfaluban. A figyelmetlenség következtében egy motoros életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Súlyos baleset Mikóújfaluban
Súlyos baleset Mikóújfaluban
2010. július 04., vasárnap

Súlyos baleset Mikóújfaluban

2010. július 04., vasárnap

Az árvíz okozta károkat mérik fel Sepsiszentgyörgyön

A szombat délutáni heves esőzések nyomán keletkezett károkat takarították el Sepsiszentgyörgy több utcájában a készenléti felügyelőség munkatársai, a köztisztasági vállalat emberei, valamint a helybéliek is. A munka egész éjszaka folyt, több házból kellett kiszivattyúzni a vizet, máshol pedig hólapáttal, ásóval, vedrekkel takarították el a sarat, iszapot.

Az árvíz okozta károkat mérik fel Sepsiszentgyörgyön
2010. július 03., szombat

Hirtelen áradás Sepsiszentgyörgyön

Szombaton, július 3-án délután az erős esőzések következtében több utcát is elöntött a víz Sepsiszentgyörgyön. Percek alatt kerteket, pincéket, udvarokat öntött el az ár, a Debren pataka pedig kilépett medréből. A katasztrófaelhárítási felügyelőséget percenként riasztották a város különböző pontjaira.

Hirtelen áradás Sepsiszentgyörgyön
Hirtelen áradás Sepsiszentgyörgyön
2010. július 03., szombat

Hirtelen áradás Sepsiszentgyörgyön

2010. július 03., szombat

Felújítják Sepsiszentgyörgy vasútállomását

Nemsokára elkezdődik a sepsiszentgyörgyi vasútállomás teljes felújítása, a célszerűségi tanulmányt jóváhagyta a városi tanács.

Felújítják Sepsiszentgyörgy vasútállomását
2010. július 02., péntek

Költségvetés-módosítások Sepsiszentgyörgyön

Költségvetés-módosításról döntött a sepsiszentgyörgyi tanács, így összesen 9,6 millió lejt csoportosítottak át. A módosításokat elsősorban az elmúlt hat hónapban történt változások indokolták.

Költségvetés-módosítások Sepsiszentgyörgyön
2010. július 01., csütörtök

Motorosok találkozója Kézdivásárhelyen

Tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Free Frog's Riders motorostalálkozó. A háromnapos rendezvény a legnagyobbak egyike Romániában.

Motorosok találkozója Kézdivásárhelyen
Motorosok találkozója Kézdivásárhelyen
2010. július 01., csütörtök

Motorosok találkozója Kézdivásárhelyen

2010. július 01., csütörtök

Folytatják az árvízkárok felmérését

Még mindig óriási gondokkal küzdenek Erdővidéken az áradások miatt, de az emberek szolidaritása példaértékű. A Kovászna megyei sürgősségi felügyelőség a polgármesterek jelentése alapján folytatja az árvízkárok összesítését.

Folytatják az árvízkárok felmérését
Folytatják az árvízkárok felmérését
2010. július 01., csütörtök

Folytatják az árvízkárok felmérését

2010. július 01., csütörtök

Útlezárás az árvíz miatt

Az árvíz okozta károk eltakarítását végzik Kovászna megye több településén is, emellett útszakaszokat is lezárt a rendőrség. A károk felmérése még folyamatban van.

Útlezárás az árvíz miatt
Útlezárás az árvíz miatt
2010. július 01., csütörtök

Útlezárás az árvíz miatt

2010. július 01., csütörtök

Egyetlen jelentkező volt a rendőrfőkapitányi tisztségre

Hivatalosan is kinevezték Kovászna megye rendőrfőkapitányát, miután Corneliu Câmpeanu nyugdíjba vonult. Ioan Aron, akit néhány hónapra a szomszédos megyéből „kölcsönöztek” a tisztség betöltésére, egyetlen résztvevője volt a versenyvizsgának.

Egyetlen jelentkező volt a rendőrfőkapitányi tisztségre
2010. június 30., szerda

Háromszéki íjászok Ópusztaszeren

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban évente megrendezésre kerülő íjásztalálkozó célja, hogy a Kárpát-medence minden tájáról összegyűljenek az íjáaszatot kedvelők és megemlékezzenek   hős íjászelődeik előtt. Az idei rendezvényen a háromszékiek is részt vettek.

Háromszéki íjászok Ópusztaszeren
Háromszéki íjászok Ópusztaszeren
2010. június 30., szerda

Háromszéki íjászok Ópusztaszeren

Kárpát-medence kincsei: a győri Püspökvár
Megnyitás

Kárpát-medence kincsei: a győri Püspökvár

Az államalapítás idején Szent István püspökséget alapított és székesegyházat építtetett Győrben. A mai Győr történelmi belvárosban, a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál, a Káptalandomb legmagasabb pontján épült fel a mindenkori győri püspök lakóhelye, a Püspökvár.

2010. június 30., szerda

Faliszőnyegek a nagyvilágból

Világsztárok a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban! A patinás háromszéki intézményben június 30-án nyílik a marosvásárhelyi születésű, az Egyesült Államokban élő Tamás Klára textilművész kiállítása. A tárlatnyitó egyben a művésznő barátja, Harry Tavitian dzsesszzenész koncertjére is csábít.

Faliszőnyegek a nagyvilágból
Faliszőnyegek a nagyvilágból
2010. június 30., szerda

Faliszőnyegek a nagyvilágból

2010. június 30., szerda

Koszovót is megjárta az új Kovászna megyei rendőrfelügyelő-helyettes

Koszovóból tért haza az a rendőrhölgy, aki Kovászna megyében leplezi le a gonosztevőket a jövőben. Lolu Diana felügyelőhelyettes háborús bűnősöket állított elő és emberkereskedőket buktatott le az elmúlt évek során.

Koszovót is megjárta az új Kovászna megyei rendőrfelügyelő-helyettes
2010. június 30., szerda

Térképen követhető a városfejlesztés

Sepsiszentgyörgy lakói internetes térképen követhetik a városban zajló felújítási munkálatokat, a különböző helyszínek és munkálatok megjelölése más-más színű pontokkal történik az interaktív térképen.

Térképen követhető a városfejlesztés
2010. június 29., kedd

A miniszter jelenlétében adták át a kórházakat Kovászna megyében

Cseke Attila egészségügyi miniszter jelenlétében adták át a kórházakat és írták alá az átvételi protokollumokat Kovászna megyében. A megye összes polgármestere aláírta az átvételt, kivéve Barót polgármestere, Nagy István.

A miniszter jelenlétében adták át a kórházakat Kovászna megyében
2010. június 29., kedd

Élesen bírálták az MPP-t

Sérelmi politizálásuk eszközévé silányította az MPP Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes első hivatalos romániai látogatását – jelentette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetősége.

Élesen bírálták az MPP-t
Élesen bírálták az MPP-t
2010. június 29., kedd

Élesen bírálták az MPP-t

2010. június 29., kedd

Dolgoznak a gátakon

Három napja dolgoznak a gátakon a Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség és a Vízgazdálkodási Hivatal munkatársai, valamint több száz helybéli. Így próbálják megerősíteni a gátakat és kimenteni a víz alól mindazt, amit az elmúlt három napban elsodort az ár.

Dolgoznak a gátakon
Dolgoznak a gátakon
2010. június 29., kedd

Dolgoznak a gátakon

2010. június 28., hétfő

Egy méterrel csökkent a Kászon patakának vízszintje

Hétfő délelőtt egy méterrel apadt a Kászon patakának vízszintje vasárnap délhez képest. Nyugalomra azonban még nincs ok, ugyanis a céhes városban időnként elered az eső.

Egy méterrel csökkent a Kászon patakának vízszintje

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye