A sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani és Természetvédelmi Egyesület kiűzte a varjakat az Erzsébet parkból, most a nyestek következnek.
Jövő héten írják alá az első kivitelezési szerződést Kovászna megye edddigi legnagyobb, több mint 30 millió eurós hulladékgazdálkodási projektjének keretében.
Az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki szervezete Kovászna megye minden választókerületében indít jelöltet a parlamenti választásokon, akárcsak a Magyar Polgári Párt.
Tizenkét lány maradt az Erdély Arca verseny döntőjében, ők a legszebbek, de közülük is csak egyvalaki lesz idén a legszebb arcú lány Erdélyben. A döntőre pénteken este kerül sor Kézdivásárhelyen, a Művelődési Ház Vigadó nagytermében.
A Publikus előadássorozatot már ismerik a sepsiszentgyörgyiek, Szabó Enikő szervezésében már több neves előadó is vendége volt a városnak. Most dr. Kádár Annamária pszichológus Mesepszichológia, érzelmi intelligencia címmel tart előadást.
A tavaszi visszaesést követően a nyár folyamán megnőtt a Sepsiszentgyörgyi Demokráciaközpont forgalma: naponta 80–90 személy érdeklődik a gyorsított magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatban. Eddig több mint nyolcezer kérelmező iratcsomóját állították össze.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ is bekapcsolódik a Kulturális Örökség Napok rendezvénysorozatába, melynek keretében tematikus kirándulásokat szerveznek.
Hétvégén zajlik a Nemzetközi Néptáncfesztivál és Őszi Vásár Sepsiszentgyörgyön, így ezúttal is lezárják a forgalmat a városközpontban.
Bár Marosvásárhelyről neveztek be a legtöbben az Erdély Arca szépségversenyre, a döntőbe már csak egyetlen vásárhelyi lány került. A 18 éves Pál Blanka Heléna pénteken akár a koronával is hazatérhet a kézdivásárhelyi szépségversenyről, merthogy az a nem titkolt célja.
A szülőknek tart előadást a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság ebben a tanévben is, melynek során különböző, a diákokkal kapcsolatos problémákat beszélnek meg.
Kilépett a pártból Dan Manolăchescu, a PDL Kovászna megyei szervezetének elnöke, helyét Codruț Opaiț vette át.
Üdítően friss, krémesen lágy – ez a cukkini krémleves a nyár zöldfűszeres lelke egy tányérban. Egy leheletnyi citromfű, bazsalikom és petrezselyem fonódik össze a selymesen turmixolt zöldségekkel, míg a pirított magok ropogása és a buggyantott tojás tesz emlékezetessé minden kanalat. Könnyű, tápláló, mégis izgalmas: a hétvégi ebéd vagy egy elegáns vacsora tökéletes nyitánya.
A www.13020.ro működtetői száz magyar, visszaszolgáltatott ingatlanban működő tanintézményt tartalmazó térképet állítottak össze.
Rendhagyó, de hagyományt teremtő kalákát szervez a Gyulafehérvári Caritas több állami és civil szervezettel közösen a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedben szeptember 29. és október 5. között az Erste Alapítvány és az Erste Bank kezdeményezésére.
Háromszéken is becsengettek szeptember 17-én, hétfőn. Kovászna megye iskoláiban több mint 37 500 gyereknek és 3500 pedagógusnak szólalt meg a csengő.
Sepsiszentgyörgyön szervezik meg az országos Carcassonne társasjáték-bajnokság egyik helyi szakaszát. A versenyre bárki jelentkezhet.
Fekete napok teltek el a háromszéki közútakon: Kilyén határában nemrég nyolc halottja volt egy balesetnek, pénteken késő este pedig Torja határába riasztották a mentősöket és a rendőröket. Ezúttal egy fiatal lány által vezetett személyautó balesetezett, és sajnos két kiskorú életét vesztette.
Két hónap, több ezer kilométer – a világ legismertebb gazdasági és kereskedelmi útját, a Selyemutat járja végig a sepsiszentgyörgyi világutazó Karda Zoltán. A kaland során a legfőbb cél a magyar őshaza felkutatása, valamint a Mikó-ügy népszerűsítése Keleten is.
Szeptember elsején helyezték működésbe az új, modern komputertomográfot (CT) a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Kórházban.