Vadkárok: beindult a kifizetés Háromszéken is

•  Fotó: illusztracio

Fotó: illusztracio

Egyelőre csak azok a gazdák kapnak kártérítést a környezetvédelmi hatóságtól, akiknek haszonállataikat védett vadak ölték meg a tavaly. A mezőgazdasági terményekben okozott károk megtérítésére még várni kell.

Nagy D. István

2013. szeptember 10., 16:532013. szeptember 10., 16:53

A kártérítések kiutalása több megyében is elkezdődött a napokban a brassói székhelyű Területi Erdészeti és Vadászati Felügyelőség (ITRSV) információi szerint. Háromszéken összesen 51 gazda részesül kártérítésben, a legmagasabb összeget egy csernátoni gazda kapja kézhez, kereken tízezer lejt, az alsó határ pedig kétszáz lej. A legtöbben Nagybacon községben várják, hogy megkapják a pénzüket, de többen vannak Barótról, Zágonbárkányból és Sepsibodokról is. Lényeges tudnivaló ugyanakkor, hogy idén csak azok kárát téríti meg az állam, akiknek haszonállatait (teheneket, juhokat) ölték meg 2012-ben a védett nagyvadak. Az ilyen jellegű támadások száma mellesleg idén elég nagy mértékben csökkent, így csak a medvék esetében a tavalyi hatvan eset helyett csak harmincat jelentettek.

Áttevődött úgymond a vadkári gócpont is, hiszen míg ez tavaly Nagybacon volt, idén már Dálnok és Zágon képezik azt. A jelzett esetek száma csökkenhetett annak folytán is, hogy a környezetvédelmi ügynökség ingyen bocsátott villanypásztort az esztenák fenntartói rendelkezésére, ha azok igényelték a felszereléseket.

A vadászati felügyelőség illetékesei szerint az igénylők szeptember végéig meg kellene kapják az összegeket, és várhatóan a szaktárca újabb összegeket különít majd el hamarosan erre a célra.

Nem árt tudni ugyanakkor, hogy a megyei hatóság alkalmazottai csak részt vesznek a vadkárok felmérésében, de a térítési igényléseket a brassói erdészeti és vadászati felügyelőséghez (ITRSV) vagy a minisztériumhoz kell eljuttatni. Az ügynökség szakemberei szerint ezen a téren gondok vannak, ugyanis sok esetben az önkormányzatok is hanyagok, mivel olyan esetet is ismernek, hogy a tavalyi vadkárok jegyzékét csak most állították össze. Azt is a hatóság közbelépése nyomán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés