
Színészeket és kádárokat is képeznek a jövőben a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskolában. Az új szakokat a hagyományőrzés jegyében indítják – tájékoztat a vezetőség.
2014. szeptember 23., 16:142014. szeptember 23., 16:14
2014. szeptember 23., 16:142014. szeptember 23., 16:14
Bővíti képzési kínálatát a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola, az új képzések két különböző célcsoportot érintenek – tájékoztatott Keresztes Ibolya, az iskola munkatársa. Az egyik új képzés az amatőr színjátszó körök vezetőit érinti, míg a másik a kádármesterség iránt érdeklődőknek szól.
A színjátszással foglalkozó csoportvezetőknek indított képzésre azokat a jelentkezőket várják, akiket érdekel a drámapedagógiai munka, a színházi előadás létrehozásának fortélya, a rendezés, valamint a színpadra tervezett műsorok elkészítésének eszközei és lehetőségei. A hétvégi találkozások és tábori foglalkozások során fejlődési lehetőséget kínál a tanfolyam, olyan diák, vagy felnőtt színjátszó csoportok vezetőinek, akik már jártasak ezen a terülten, de szeretnének további ismereteket szerezni – mondta Keresztes Ibolya. A tanfolyamot Fazakas Mihály színész, rendező, színházpedagógus; Prezsmer Boglárka dramaturg, dráma-, és színházpedagógus illetve Fehérvári Péter színművész, koreográfus vezetik.
A kezdeményezés célja a lassan feledésbe merülő háromszéki színjátszó hagyomány ápolása, és a színdarabokban rejlő lehetőségek népszerűsítése, nemcsak azok számára akik már dolgoznak ilyen téren, hanem azok számára is akik szórakozási lehetőséget vélnek felfedezni benne.
A másik most induló képzés a kádárság, amely a hagyományt hivatott továbbvinni – tájékoztat az iskola vezetősége. A képzést Szőke Tibor-Barna, a haralyi kádárok leszármazottja, famegmunkáló vezeti szülőfalujában, Haralyban. A képzés célja, hogy a résztvevők alapfokon elsajátítsák a kádármesterséget.
A havonta két alkalommal sorra kerülő gyakorlati képzés során az érdeklődők megismerhetik a fenyőfaedények elkészítésének folyamatát és együtt készíthetnek dézsát, kútvedret, kádat vagy csebret. A tanfolyam három nyelven zajlik: magyarul, románul és angolul, ugyanis a szervezők várják a külföldi résztvevők jelentkezését.
A tanfolyamokról érdeklődni és jelentkezni a Művészeti Népiskolában lehet naponta 8 és 18 óra között október 10-ig, illetve a 0267–351 560-as telefonszámon.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!