
Fotó: Nagy D. István
Három és fél órán keresztül tanácskoztak Székelyföld magyar önkormányzati vezetői, politikusai, elöljárói, illetve a románság képviselői Liviu Dragnea kormányfő-helyettessel Bálványosfürdőn a régiószervezésről. Az eseménybe egy kis tiltakozás is belefért.
2013. július 12., 20:292013. július 12., 20:29
2013. július 14., 15:512013. július 14., 15:51
Viccek, poénos megjegyzések tarkították a Best Western Grand Hotelben a régióátszervezésről szervezett közvita. Az ország közigazgatási átszervezéséért felelős szakmai bizottság tagjai a kormányfő-helyettessel karöltve az elképzelésüket ismertetik az ország különböző pontjain az érintettekkel, elsősorban az önkormányzatok vezetőivel, és természetesen meghallgatják a résztvevőket. Dragnea és csapata egyébként egy nappal korábban Nagyszebenben járt egy hasonló találkozón.
Fogadtatás székely zászlókkal, transzparensekkel
A találkozó az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki szervezetei képviselőinek kisebb akciójával indult, Székelyföld feliratú táblával, illetve az önálló Székelyföld régiót követelő transzparensekkel fogadták a kormányfő-helyettest. Nem hiányzott ugyanakkor a székely zászló sem, amiről Liviu Dragnea már jócskán fogalmat alkothatott a Sepsiszentgyörgytől Bálványosig tartó úton, hiszen az útszakasz mentén fekvő településeken mintegy kétszáz aranysávos-kék lobogó volt kitűzve magánházakra, illetve a polgármesteri hivatalok elé. A néppártiak egybehangzóan azzal indokolták jelenlétüket, hogy szeretnék a maguk részéről is elmondani álláspontjukat, hiszen egy közvita során ehhez joguk van, és egyben tiltakozni is kívánnak magyarság számára kedvezőtlennek ígérkező régiósítás kapcsán. Egyúttal hangsúlyozták, nem mondanak le az egységes székely régióról. Kisebb félreértés keletkezett ugyanakkor annak kapcsán, hogy a tiltakozókat beengedjék-e vagy sem a közvitára, de végül a szervezőkkel való némi torzsalkodás után mindenki helyet foglalhatott.
Lopakodva szüntetnék meg a megyéket?
A felszólalások sorát Vasile Dâncu egyetemi tanár, a bizottság tagja kezdte, aki elsősorban a szép tájat méltatta, majd magának a közvitának a sajátos jellegét igyekezett kiemelni, elmondva, hogy a román politikusok eddig valahogy elkerülték ezt a térséget, és az itteni problémák Bukarestben kerültek terítékre. Dâncu ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy nem kioktató céllal érkeztek, sokkal inkább a véleményekre, meglátásokra kíváncsiak, és válaszolnak a kérdésekre. A szociológus szakember egyébként kiemelte a Bálványosra vezető út siralmas állapotát, rámutatva, hogy a régiók létrejöttével az infrastruktúrát érintő problémák is sokkal hatékonyabban rendeződnének.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke házigazdai minőségében elsősorban a Bálványos ezer évre visszanyúló hagyományaira és értékeire hívta fel a figyelmet, majd köszönetet mondott a miniszterelnök-helyettesnek, amiért beleegyezett, hogy a három székely megye képviselőivel együtt valósuljon meg a közvita. A megyei önkormányzati vezető kijelentette, hogy mindannyian valós decentralizációt várnak, amely megfelel az általuk képviselt emberek elvárásainak. Jelenleg ugyanis egy kemény központosítás zajlik, amint mutatja azt az építkezési felügyelőség, a közpénzügyi igazgatóság és várhatóan hamarosan a közegészségügyi igazgatóságok összevonása. Ezek tükrében félő, hogy ez a folyamat a megyék sunyi módon való felszámolásával végződik – tette hozzá Tamás Sándor, miközben a vetítővásznon egy lopakodó róka képe jelent meg.
„A kommunista berendezkedést számolják fel”
A háromszéki tanácselnököt a pulpitusnál váltó Liviu Dragnea miniszter elsősorban a rókára és a lopakodásra reagált, kijelentve: nem tevődik fel a megyék ilyenszerű felszámolása, viszont amint azt a Bálványosra vezető út állapota is mutatja, a központosítás továbbra is az ország fejlődésének egyik legkomolyabb akadálya. Míg az ország a huszonegyedik század elején egy más alapokon működő állam formáját kellene felvegye, továbbra is ugyanazok az intézmények, ugyanaz a közigazgatási berendezkedés érvényes, mint a rendszerváltás előtt, és 23 év alatt nem sikerült a decentralizáció – magyarázta a kormányfő-helyettes, rámutatva, hogy ennek egyenes hozadékaként továbbra is rossz utakon járunk, leromlott állapotú iskolákban tanítunk, romos kórházakban gyógyítunk, miközben több milliárd lej folyt el értelmetlenül.
A felvezetőt követően Dragnea áttért a régióátszervezés mellett elemeinek, kritériumainak, illetve a megvalósulás lépéseinek ismertetésére. A miniszter szerint csak a többpólusos – azaz nem csak a térség fővárosa köré épülő – régiók a működőképesek. Ugyanakkor kiemelte, ajánlott a régión belül a minél nagyobb mértékű kulturális, etnikai, vagy vallási sokszínűség a hatékony társadalmi interakció megvalósulása érdekében. A kormányfő-helyettes részletesen ecsetelte a közintézményekben uralkodó viszonyokat, kiemelten a közalkalmazottaknak a választottakhoz való viszonyulását, illetve ellenérveket próbált felhozni azon felvetés kapcsán is, hogy a régiók közigazgatási hatáskörrel való felruházása újabb bonyodalmakat hozhat a polgárok számára az ügyintézések terén. Dragnea elmondása szerint ennek kiküszöbölése is egyike a céloknak az egyablakos rendszer bevezetésével. Hangsúlyozta, a problémát nem a megyék megléte jelenti, hanem a teljes közigazgatás működése. Az új berendezkedés mind a költségek, mind a bürokrácia csökkentését jelenti majd.
Antal: kisebb és működő régiókat
Az RMDSZ és egyben a székelyföldi elöljárók álláspontját Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ismertette. Cáfolta, hogy a székelyföldi megyék lennének a sereghajtók, ami a nemzeti összterméket, az államkasszába való befizetéseket, és egyáltalán az életszínvonalat illeti, miközben a visszaosztás tekintetében komoly hátrányban vannak. Antal ugyanakkor felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy a már a fejlesztési régiók működésképtelensége bebizonyosodott, ezeknek közigazgatási hatáskörrel való felruházása csak egy rossz elképzelés bebetonozása lenne.
A városvezető külön kiemelte az uniós forrásokból való részesedés eltorzulását egy megarégió létrehozása esetében, összehasonlítva azt azzal a lehetőséggel, ha egy kisebb, jelen esetben a három megye – Hargita, Kovászna és Maros, amelynek Marosvásárhely legyen a székhelye – összeolvadásából létrejövő térségével. „Nem természetes az, hogy a kisebb és gyengébb gazdasági potenciállal rendelkező térségek az erősebbekkel kelljen versengeniük, egyszerűen annál fogva, hogy egy régióba kerültek” – hangsúlyozta Antal, kijelentve, hogy az RMDSZ továbbra is kitart a parlamentbe már benyújtott elképzelése mellett, amely kisebb és ezáltal valóban működőképes régiókkal képzeli el a közigazgatási átszervezést. Végül az elöljáró kitért arra is, hogy a régiókialakítás során igen fontos, hogy a hatáskörök csak a minisztériumoktól legyenek átadva, a megyéktől és a településektől ne kerüljenek át, különben még súlyosabb központosítás veheti kezdetét.
Még semmi sincs eldöntve
A közvita második és egyben hosszabb felét a hozzászólások töltötték ki. A gyakorlati, konkrét kérdéseken, felvetéseken túl, amelyek elsősorban az RMDSZ-es elöljáróktól, honatyáktól, illetve a román pártok és civil szervezetek résztvevőitől érkeztek, az SZNT képviselői nyílt levelet nyújtottak át Liviu Dragneanak, illetve az EMNP részéről Benedek Erika az alakulat régióátszervezési elképzelésének dokumentumát adta át. Nagy hatást ért el ugyanakkor Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármesterének kijelentése, amely szerint jelen pillanatban is az „ami jó Székelyföldnek, az nem jó Romániának”-elv érvényesül. Szerinte ezt támasztják alá a megyezászlók ellen hozott bírósági döntések, illetve a Borboly Csaba ellen folyó eljárás. A vita során egyébként több rendben felvetődött a prefektusok viszonyulása az önkormányzati kezdeményezésekkel szemben. Nem maradt el ugyanakkor a föderalizáció kérdésének felvetése, amelyre Liviu Dragnea igen röviden válaszolt: a régióátszervezés nem érinti Románia egységes nemzetállam státuszát, így a föderalizáció szóba sem jön. Ami az etnikai szempontok figyelembevételét illeti a régiók kialakítása során, a miniszterelnök-helyette, noha biztatót nem mondott, nem zárkózott el teljesen a kérdéstől, többször is hangsúlyozva, egyelőre semmi sincs leszögezve, így a majdani régiók végső határának megrajzolása sem történt meg, semmi sem dőlt még el.
MPP: preferenciálisan válogatott a kormány
Az MPP pénteken közleményben hívta fel Liviu Dragnea kormányfő-helyettes figyelmét, hogy bálványosfürdői találkozón ismertetett „hivatalos” álláspont csupán a kormány által preferenciálisan összeválogatott szakértők véleményét tükrözi, az általuk bemutatott tanulmányok nem veszik figyelembe a valóságot. „Kérjük Románia Kormányát, hogy a közigazgatási átszervezés kapcsán vegye figyelembe és építse be terveibe a magyar közösség igényit megfogalmazó javaslatokat. Örvendetesnek tartjuk, hogy a magyar pártok képviselői ezúttal is egyértelművé tették, hogy régióátszervezés kérdésében azonos álláspontot képviselnek” – olvasható a Bíró Zsolt, a szervezet elnöke által aláírt dokumentumban.
Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
szóljon hozzá!