
Fotó: Kristó Róbert
Eddig ismeretlen okok miatt oszlopnak ütközött egy autóbusz Sepsiszentgyörgyön. Öt utas megsérült – tájékoztatta portálunkat Tóth Zsigmond, a Kovászna megyei rendőrség megbízott szóvivője.
2014. szeptember 16., 18:442014. szeptember 16., 18:44
Meg nem erősített információk szerint a jármű a megyeszékhelyi közszállítási vállalat tulajdonában van. A busz az Építők utca irányából haladt a Păiuş David hadnagy utcában, amikor sofőrje egyelőre ismeretlen okokból jobbra fordította kormányt és egy oszlopnak vezette a járművet. A rendőrségi tájékoztatás szerint még tart a helyszínelés, az öt megsérült utast kórházba szállították, vélhetően könnyebb sérüléseket szenvedtek.
Ezt megerősítette a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője is.Nagy D. István elmondta, az egészségügyi intézménybe hat sérültet szállítottak be, akiknek könnyebb sérülései vannak. A sebesültek, ellátásuk után már el is hagyhatták a kórházat.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!