Lehet használni a hatolykai fürdőt

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Közel három évvel az átadása után végre a nagyközönség használatba veheti Felső-Háromszék egyik legrégebbi fürdőhelyén, Hatolykán a kezelőbázist, ami Románia egyik legjobb mofettáját is magába foglalja.

Bartos Lóránt

2013. július 22., 15:452013. július 22., 15:45

2013. július 22., 17:082013. július 22., 17:08

Közel három év telt el azóta, hogy Elena Udrea volt vidékfejlesztési miniszter jelenlétében átadták a hatolykai mofettát és kezelőbázist. Az ország egyik legjobb mofettájaként számon tartott létesítményt a bürokrácia és a súlyosbodó gazdasági válság miatt nem lehetett eddig használni, ugyanis az érvényben lévő törvények értelmében egyszerűen nem lehetett személyzetet alkalmazni, így a szép épületre ez év július 22-éig lakat került.

Most megtört a jég, ugyanis öt község és a megyei tanács társulásának köszönhetően létrejött az Aquasic Egyesület, ami felvállalja a működtetési költségeket, így a tíz fürdőkádas szobát, masszázstermeket, infravörös fűtésű szaunát és a híres mofettát magába foglaló létesítmény hétfőn délben megnyílt.

Egyelőre három személyt tudnak alkalmazni – mondta megnyitóbeszédében Tusa Levente, Szentkatolna község polgármestere –, így egy kazánfűtő, egy kádmosó és egy intéző áll a vendégek rendelkezésére. A mofetta egyelőre zárva áll a vendégek előtt, ugyanis nehézkesen halad az engedélyek megszerzése, és azok nélkül nem lehet működtetni – hangzott el a megnyitón.

A nedves mofettában a vulkanikus eredetű szén-dioxid a vízből tör fel, s mint ilyen, természetes radioaktivitása nagyobb. Radongáztartalma 3500 pCi (pikoküri) literenként. Bikarbonátos, kalcium- magnézium tartalmú savanyúvíz, mely a környék kútjaiban is a felszínre jut, és ivókúrára alkalmas. A gyógyfürdőt a periférikus érbántalmakban és a mozgásszervi betegségekben szenvedők kereshetik fel. Az elöljáró hozzáfűzte, hogy az egység vasárnap és hétfő kivételével naponta nyolc órát lesz nyitva, a kezelés ára pedig 10 és 12 lej között lesz. 

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: 2,6 millió lejből épült fel a létesítmény, mely összegnek a zöme a fejlesztési minisztériumtól érkezett, 900 ezer lejjel járult hozzá a helyi önkormányzat, és 250 ezer lejt folyósított a megyei tanács. Az elnök a fürdőhöz vezető, katasztrofális állapotban lévő megyei út kapcsán elmondta, jövő évben új aszfaltot öntenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés