
A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APM) elkészítette és csütörtökön közvitára is bocsátotta azt a stratégiai környezeti vizsgálatot, melyet a Holzindustrie Schweighofer osztrák fafeldolgozó rétyi területrendezési terve alapján készített – adta hírül csütörtökön Gheorghe Neagu, az APM elnöke.
2013. július 18., 20:332013. július 18., 20:33
A környezetvédelmi minisztérium honlapján nyilvánosságra hozott vizsgálat szerint a területrendezési terv alapján a beruházás nem károsítja a környezetet, a szemét- és a szennyvízgazdálkodást is úgy oldják meg, hogy a beruházó nem fogja megszegni a vonatkozó környezetvédelmi törvényeket és előírásokat. Az ügynökség jelentése szerint továbbá a fűrészüzem nem jelent kockázatot a környéken élők egészségére, a tervezett nagy kapacitású hőközpont pedig nem szennyezi a levegőt, a talajt vagy a felszíni vizeket. A vizsgálat arra is rámutat, hogy a térségben várhatóan jelentősen nőni fog a teherszállítás, a zajártalom mértéke azonban a tervek szerint nem fogja meghaladni a megengedett szintet.
Amint arról beszámoltunk, civil szervezetek, vállalkozói szövetségek is tiltakoznak a Holzindustrie Schweighofer Rétyre tervezett óriásüzeme miatt, az erdőket, a fakitermeléssel és feldolgozással foglalkozó kis- és közepes vállalkozások jövőjét féltik. Több civil szervezet a természetvédelmi Wildlife Project keretében nemzetközi petíció aláírását kezdeményezte. A befektető 150 millió eurós beruházással valósítaná meg rétyi üzemét, ahol bejelentése szerint 650 alkalmazottal évi 800 ezer köbméter fát dolgozna fel.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!