
Fotó: Kristó Róbert
Két rendőrautó gumiabroncsait vágta ki vasárnapra virradóra Kézdiszentléleken egy ittas férfi. Az elkövető ezt követően késsel fenyegette meg az őt tetten érő rendőrt.
2016. augusztus 01., 16:322016. augusztus 01., 16:32
Az elkövető szombaton éjjel ittasan hatolt be a kézdiszentléleki rendőrőrs udvarára, ahol két rendőrautó gumiabroncsait szúrta ki egy késsel – tájékoztatott Nicoleta Marin, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A férfi az egyik gépjármű mind a négy gumiabroncsát, egy másiknak pedig két abroncsát vágta ki.
Az elkövetőt a rendőrőrs épületében lakó rendőr érte tetten, akit a 36 éves férfi megfenyegetett a kezében levő késsel. A férfit 24 órás előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztatott a szóvivő.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.
szóljon hozzá!