Kínai „küldetés” Háromszékről

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Szecsuán tartományba utazik október 21.és 23. között egy háromszéki küldöttség is, mely az európai és a kínai klaszterek közötti együttműködést kívánja fejleszteni – tájékoztatott Bogyó Mirela az ASIMCOV igazgatója. Elmondta: a küldöttség tagjai négy romániai klaszter vezetői és több mint 100 céget képviselnek majd a tárgyalások során.

Szabó Enikő

2014. szeptember 23., 14:332014. szeptember 23., 14:33

2014. szeptember 23., 14:472014. szeptember 23., 14:47

A Mission for Growth elnevezésű  gazdasági küldetésre a kínai-Chengdu, Szecsuán tartományban kerül sor Daniel Calleja Crespo, az Európai Bizottság vállalkozáspolitikai és  ipari  főigazgatóságának főigazgatójának vezetésével. A küldetés célja, hogy elősegítse az európai és kínai vállalkozások közötti partnerségeket és tevékenységeket az érintett ágazatokban. A Kovászna megyei kis-és közepes vállalkozásokat tömörítő ASMCOV szakemberei egy nyertes pályázat apropóján utaznak Kínába, a 18 klaszter képviselőiből álló európai delegáció tagjaiként. Kínában az ügyfelekkel a biokémia, biogyógyszerek és biotechnológia, környezetvédelem, ICT, valamint a megújuló energia szakterületeiről tárgyalnak.

Vajda Lajosnak, a Romániai  Klaszter Szövetség alelnökének a kezdeményezésére és az ASIMCOV, a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozások Szövetsége támogatásával a Transylvania Textile, Fashion, a Prowood, a Green Energy és az Agrofood klaszterek tettek le összesen négy  pályázatot és  a klasztereiket beválogatták abba az európai delegációba, melyeket Bogyó Mirela, Kádár Rezső, Koréh Enikő és Sulyok-Pál Andrea fog képviselni – tájékoztattak az érintettek.

A tárgyalásokra Európából összesen 15 klasztert választottak ki,  melyből öt romániai és közülük négy sepsiszentgyörgyi székhelyű regionális klaszter.

A rendezvényen egyébként részt vesz 18 európai ország száz képviselője. Jelen lesz Ausztria, Belgium, Bulgária, Cseh Köztársaság, Franciaország , Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország,  Málta, Hollandia, Lengyelország,  Portugália, Románia, Szlovénia, Spanyolország, Svájc és  Nagy-Brittania küldöttsége, akik több mint ötszáz kínai vállalkozóval tárgyalnak majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés