Kiállás az uzoni polgármester mellett

•  Fotó: Bús Ildikó

Fotó: Bús Ildikó

Uzon község lelkészei, politikusok és helyi lakosok találkoztak kedden délben a községháza előtt, így tiltakozva a székely zászló eltávolítása ellen. A homlokzatról lekerült székely zászlót Sánta Imre, református lelkész hozta magával.

Bús Ildikó

2014. január 28., 14:032014. január 28., 14:03

A déli harangszót követően mintegy huszonöten gyűltek össze az uzoni községháza előtt a helyi lelkészek, a politikai szervezetek képviselői valamint néhány helybéli lakos, hogy kifejezzék szolidaritásukat Ráduly István polgármester mellett, valamint felhívják a figyelmet a községet ért igazságtalanságra. A megmozduláson Ráduly István polgármester nem vett részt, viszont elküldte az „uzoni zászló üzenetét”. Mint írta: „jött a megdöbbentő hír és a fénykép: nem vagyok méltó a polgármesteri hivatal homlokzatára. Ez fáj! Nekem és azoknak, akiknek én vagyok a jelképe.”

Az eltávolított lobogót Sánta Imre bikfalvi református lelkipásztor, a kiállás szervezője hozta magával és kijelentette: a végleges bírósági döntés ellen tiltakoznak, hiszen ez felháborodást váltott ki bennük. „Bennünk, Uzon község lelkészeiben, papjaiban mély felháborodást váltott ki ez az ügy és arra az elhatározásra jutottunk, hogy mi mint a közösség képviselői átvesszük a zászlótartó szerepét, és ezért tartom a kezemben azt a zászlót, amely lekerült a polgármesteri hivatal homlokzatáról” – jelentette ki a lelkész. Sánta Imre azt is elmondta, ezután is megvédik a közösség bármely tagját, és kiállnak az igazságtalanságok ellen.

A megmozduláson jelen voltak az RMDSZ és az MPP képviselői is, akik, mint mondták fontosnak tartják, hogy minden meghurcolt magyar ember mellett kiálljanak és megvédjék a közösségi szimbólumokat. Grüman Róbert, a háromszéki területi RMDSZ ügyvezető elnöke portálunknak elmondta: fontosnak tartják, hogy minden polgármester mellett kiálljanak, aki hasonló helyzetbe kerül és a magyarsága, a szimbólumok használata miatt hurcolják meg. Grüman azt is kiemelte, amennyiben Ráduly Istvánt, vagy más magyar embert pénzbírsággal sújtanak zászlóügyben, a szervezet gyűjtést szervez és mindenben támogatja őket. Ugyanakkor arra kérik a háromszéki embereket, hogy amennyiben minél inkább botlasztja a román állam a szimbólumok használatát a közintézményeken, annál többen tűzzék ki a zászlót otthonaikra.

Az uzoni községházáról január 23-án került le a székely zászló a Brassói Táblabíróság döntését követően, a polgármester álláspontja pedig az, hogy minél több portára tűzzék ki a székely lobogót a jövőben, ellensúlyozva ezzel a bírósági ítéletet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Huszonhat év gombászás után is lehet eddig nem látott gombát találni

Huszonhatodik alkalommal szervezte meg nemzetközi gombásztáborát a sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület. Az augusztus második hetében, Kapnikbányán lezajlott eseményen eddig nem látott gombafajokkal is találkoztak a résztvevők.

Huszonhat év gombászás után is lehet eddig nem látott gombát találni
2025. augusztus 17., vasárnap

Idén sem marad el a sepsiszentgyörgyi fotópiknik

Székelyföldi fotóklubok és független alkotók részvételével ismét szabadtéri fotókiállítás formájában ünneplik meg a Magyar Fotográfia Napját augusztus 31-én, Sepsiszentgyörgyön.

Idén sem marad el a sepsiszentgyörgyi fotópiknik
2025. augusztus 17., vasárnap

Eltűnt lányt keres a Kovászna megyei rendőrség

Árapatakról eltűnt kiskorú miatt kapott Ro-Alert riasztást vasárnap reggel a háromszéki lakosság.

Eltűnt lányt keres a Kovászna megyei rendőrség
2025. augusztus 16., szombat

Tűz ütött ki egy sepsiszentgyörgyi tömbházlakásban – frissítve

Tűz ütött ki szombaton délután egy sepsiszentgyörgyi tömbházlakásban, a sűrű füst miatt 12 lakó menekült ki a lépcsőházból.

Tűz ütött ki egy sepsiszentgyörgyi tömbházlakásban – frissítve
2025. augusztus 16., szombat

Felhevült kémény miatt keletkezett tűz Illyefalván

Tűzvészhez riasztották pénteken a sepsiszentgyörgyi tűzoltókat: egy nyárikonyha borult lángokba Illyefalván, és fennált a kockázata, hogy a házra is átterjed a tűz.

Felhevült kémény miatt keletkezett tűz Illyefalván
2025. augusztus 16., szombat

Átlátható honlappal, módosított jegyárakkal nyit a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi

Az augusztusi szünet után újdonságokkal várják vissza a filmkedvelőket Sepsiszentgyörgyön. A Művész Mozi vetítéseire mostantól új felületen lehet jegyet vásárolni – az áfaemelkedés miatt kicsivel drágábban –, a jegyárakat ugyanakkor egységesítették.

Átlátható honlappal, módosított jegyárakkal nyit a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi
2025. augusztus 14., csütörtök

Hullócsillagok tánca az égbolton

Nem is egyet kívánhattak azok, akik az elmúlt éjszakákon figyelmesen, türelemmel tekintettek az égboltra. A Perseidák meteorraj égi parádéját, a hullócsillagokat a Székelyhon is megörökítette.

Hullócsillagok tánca az égbolton
Hullócsillagok tánca az égbolton
2025. augusztus 14., csütörtök

Hullócsillagok tánca az égbolton

2025. augusztus 14., csütörtök

Motoros vesztette életét Csernáton közelében

Életét vesztette egy motoros, miután egy személygépkocsival ütközött csütörtökön délelőtt a 11-es országúton, Kézdivásárhely és Csernáton között.

Motoros vesztette életét Csernáton közelében
Motoros vesztette életét Csernáton közelében
2025. augusztus 14., csütörtök

Motoros vesztette életét Csernáton közelében

2025. augusztus 13., szerda

Két autó ütközött Bodzafordulónál, egy személy a roncsok közé szorult

Közúti baleset történt Kovászna megyében szerdán reggel, a mentés idején felváltva halad az autós forgalom a 10-es országúton, Bodzafordulónál.

Két autó ütközött Bodzafordulónál, egy személy a roncsok közé szorult
2025. augusztus 13., szerda

Benedekmezőről is megcsodálhatjuk szerdán éjszaka a hullócsillagokat

Érkezik a Perseidák meteorraj, az év egyik legkülönlegesebb égi látványossága. A benedekmezői Vega Csillagvizsgálónál idén is lehetőség lesz hullócsillag-nézésre, mi több, a Holdat, a Szaturnuszt, a Jupitert és a Vénuszt is megfigyelhetjük közelebbről.

Benedekmezőről is megcsodálhatjuk szerdán éjszaka a hullócsillagokat