
Kelemen Szilárd is azt állítja, nem inzultálta Ütő Gusztáv képőművészt, és a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.
2013. július 16., 09:522013. július 16., 09:52
2013. július 16., 12:192013. július 16., 12:19
Eddig nem nyilatkozott a sajtónak, de most megszólalt Kelemen Szilárd, aki azt állítja, nem inzultálta verbálisan Ütő Gusztávot, hanem emberi hangnemben kérte meg, hogy ne használja a magával hozott táblákat a teremben, ahol komoly megbeszélés folyik. Kelemen hozzátette: nem szeretné ezt a Néppárt által felfújt lufit tovább pumpálni ezért nem szólalt meg eddig és a jövőben sem kíván nyilatkozni.
„Én normális emberi hangon megkértem, hogy ne használja a táblát mert bent dialógus, kommunikáció folyik nem tüntetés, békés tüntetésnek kint a helye, mégis nagy ügy lett ebből. Az a véleményem, hogy ha 250 emberből csak hárman vették észre az állítólagos esetet és mindhárom ember néppártos, akkor valami sántít a mondandójukból. Újságírók is jelen voltak a teremben, alig két méterrel mögöttünk ültek és nem hiszem hogy arra lettek volna figyelmesek, hogy inzultáltam volna bárkit is” – hangsúlyozta Kelemen Szilárd.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!