
Fotó: illusztráció
Elfogadhatatlannak minősíti továbbra is Ütő Gusztáv képzőművész azt, ahogyan az RMDSZ két ifjú háromszéki képviselője a Bálványosfürdőn szervezett közvitán vele szemben eljárt. A művész szerint ráadásként még el is torzítják a történteket.
2013. július 15., 19:592013. július 15., 19:59
2013. július 16., 12:202013. július 16., 12:20
Profi kidobó legényekként viselkedtek azok az RMDSZ-es fiatalok, akik önmagukat a szövetség ifjú politikusaiként azonosítják, a jövendő nemzedékeként, és akik több rendben is igencsak elítélendő módon jártak el a sepsiszentgyörgyi közösség egy megbecsült tagjával – fejtette ki véleményét hétfőn az Ütő Gusztávot ért inzultus kapcsán Sánta Imre, az EMNT sepsiszéki elnöke.
A jelenlévő sértett, Ütő Gusztáv, az EMNT sepsiszéki alelnöke elsősorban rámutatott, hogy a közvita során képzőművészi minőségében kívánta a „vizuális” hangját, véleményét hallatni. az Autonómia, illetve a Székelyföld – Ținutul Secuiesc – Székely Land táblák segítségével. Az incidensre azután került sor, hogy a regisztrációt követően megpróbált bemenni a terembe – mindenki máshoz hasonlóan –, de ekkor Grüman Róbert, a háromszéki megyei önkormányzat tagja megakadályozta, és megpróbálta elvenni a táblát, kijelentve, hogy azzal nem lehet bemenni. Ütő Gusztáv ekkor kijelentette, hogy a tábla nélkül – amely az ő magántulajdona – nem hajlandó ő sem bemenni, így néhány lépést hátrálva, az épület előtt, több rendben is a feje fölé emelte azt, miközben Liviu Dragnea és csapata érkezett, majd újból megpróbált belépni a terembe. Ekkor Grüman Róbert újból elvette a táblát, újból kijelentve, hogy azzal a képzőművész nem léphet be, majd miután Ütő Gusztáv vissza akarta szerezni a szónokok pulpitusához került műalkotását, akkor a megyei tanácstag kitessékelte őt. Harmadik próbálkozása során Kelemen Szilárd volt tanítványával került szembe, aki verbálisan inzultálta, mások mellett olyasmit jelentve ki, hogy talán csak nem „karfának akarja használni a Sepsiszentgyörgyről hozott táblát”.
Az incidens ismertetését követően Ütő Gusztáv egyúttal felolvasta a Facebook közösségi portálon ennek kapcsán általa írtakat, amely szöveg többek között a volt Szekuritáté hírhedt munkamódszeréhez hasonlítja, ahogyan ellene eljártak, megakadályozva őt polgári jogai gyakorlásában, illetve a belső ellenzék magyarellenes megnyilvánulására figyelmeztet, amelyet „lenyelhetetlennek”, elfogadhatatlannak minősít. A képzőművész ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy már a szombati napon Grüman Róbert torzított információkat tett közzé, kijelentve, hogy a táblát azért nem engedték be, mert tiltakozásnak a teremben nem volt helye, viszont Gusztávot senki nem tette ki a teremből. Ütő Gusztáv elmondta, szó sem volt arról, hogy valaki őt ki akarta tenni a teremből – ez torzítás –, hanem ő csak a tulajdonát próbálta védeni, és Kelemen Szilárdnak is ígéretet tett, hogy a táblát a teremben nem fogja használni, amint nem is tette, csak a közvitán elhangzottakat hallgatta meg.
A sértett továbbra is elfogadhatatlannak tartja a két fiatal eljárását, akik szabályos kidobó legényekként nyilvánultak meg. Újságírói kérdésre Ütő Gusztáv úgy fogalmazott: művészként igencsak helye lett volna tábláival egyetemben a teremben, hiszen Antal Árpád polgármester és Tamás Sándor megyei tanácselnök is mozgóképekkel illusztrálták mondandójukat, tehát mondhatni művészként jártak el.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
szóljon hozzá!