
Húsz szakkör alakul idén a sepsiszentgyörgyi Tanulók Palotájában, melyekre ingyen iratkozhatnak be a gyerekek. Jelentkezni jövő hét végéig lehet.
2014. szeptember 19., 14:532014. szeptember 19., 14:53
2014. szeptember 20., 15:232014. szeptember 20., 15:23
Hatvan éves idén a sepsiszentgyörgyi Gyermekek és Tanulók Palotája, ahol ingyen vehetnek részt a gyerekek a különböző tevékenységeken. A rendszeres oktatás mellett időszakos tevékenységek is vannak – tájékoztatott az igazgató, Kerekes Jenő. Tavaly közel négyezer gyerek vett részt a tanórákon, idén pedig nagyobb igény mutatkozik az úszótanfolyam iránt, így megemelik ennek az óraszámát. Ugyanakkor a sakk iránt is nagy az érdeklődés, de néptáncra, különböző elektronikai órákra, amatőr fotó-videó képzésre, repülőmodellezésre és gokartra is van igény – mondta az igazgató.
Az ingyenes foglalkozásokat többnyire 5 éven felüli gyerekeknek ajánlják, de – egyeztetve a szülőkkel – akár korábban is el lehet kezdeni. A képzések nemcsak Sepsiszentgyörgyön folynak, hanem a megye minden városában, így Kézdivásárhelyen is indul mazsorett- és fúvós csoport. Baróton és Kovásznán modern táncra, Bodzafordulón pedig modellezésre és környezetvédelmi tevékenységre várják a gyerekeket. A tanév közbeni órákat időszakos tevékenységekkel egészítik ki, így idén ősszel is rendeznek tökfesztivált, télen karácsonyi műhelyt, ahol karácsonyfa-, ajtó- és ablakdíszek, gyertyák készülnek, húsvétkor pedig tojásírást szerveznek, báránysimogatással egybekötve.
A különböző képzésekre a sepsiszentgyörgyi Tanulók Palotája székhelyén lehet jelentkezni szeptember 27-éig, a Kőrösi Csoma Sándor utcában.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!