Harminc éve nyílt meg a fiókkönyvtár

A Bod Péter Megyei Könyvtár sepsiszentgyörgyi fiókkönyvtárának 30. évfordulóját ünnepelték hétfőn az egykori könyvtári vezetők, munkatársak és olvasók. Az ünnepségen felavatták a Biblionet-termet is.

Bús Ildikó

2013. február 18., 14:452013. február 18., 14:45

2013. február 18., 17:062013. február 18., 17:06

1983. február 15-én nyílt meg a Bod Péter Megyei Könyvtár sepsiszentgyörgyi fiókkönyvtára, mely 15 ezer kötetes többnyire román és magyar nyelvű könyvből áll, amit folyamatosan kölcsönözhetnek a gyerekek és felnőttek egyaránt. Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója az évfordulós ünnepségen mondott beszédében kiemelte, a közkönyvtár bővülő szerepet lát el, hiszen a közösséget szolgálja. A könyvtár egy lakónegyed szívében működik, így még inkább közel vannak a könyvek az olvasókhoz, melynek vezetője Sándor Éva könyvtáros egyszemélyes küldetést lát el nap mint nap, eleget téve az olvasói igényeknek. A könyvtár és annak fiókintézménye is azért dolgozik, hogy jobban működővé és vonzóbbá tegyék az intézményt, ebben pedig nagy szerepe van a Biblionet programnak, valamint a kollégák munkájának – méltatta a tevékenységet Szonda Szabolcs.

A rendezvényen jelen volt Sztakics Éva alpolgármester is, aki hasznosnak tartotta a mai évfordulót, mivel noha a városlakók ismerik a könyvtárat, annak fiókrészlegét csak kevesen. A könyvtár nemcsak kölcsönzésre szolgál, hanem információszerzésre is – mondta az alpolgármester, hozzátéve, hogy külföldi tapasztalatai szerint a könyvtárnak óriási szerepe van a közösségi életben. A központi könyvtárak találkozási pontok is a fiatalok számára, és alternatívát kínálnak a fiataloknak a különböző kocsmákra.

Az fiókkönyvtár évfordulóján jelen voltak azok is, akik a kezdetnél segítették a könyvtárat: Kiss Jenő egykori könyvtárigazgató valamint Magyari Lajos író, aki elsőként írt cikket az intézményről. Magyari Lajos emlékeztette a jelenlévőket a könyvek és az olvasás fontosságára a múlt rendszerben, amikor falvakra jártak a könyvtárosok és úgy juttatták el az olvasnivalót az emberekhez. Az író kiemelte, egy könyv hatását, amit az olvasóban hagy, sosem felejtik el, és fontos meghagyni a könyvet a klasszikus formájában még akkor is, ha felgyorsult a világ és különböző számítástehnikai formák vették át a lapok helyét.

Kiss Jenő, a Bod Péter Megyei Könyvtár nyugalmazott igazgatója a Biblio-busz jelentőségét emelte ki, amelyet egy rendelettel eltöröltek, de a könyvállomány falvakról való visszaszerzése után megnyitották a fiókrészleget, amely hasznosnak bizonyult az évek során. A kezdeti nehézségeket követően sikerült olvasótábort kialakítani és megismertetni a lakókkal a negyedben működő könyvtárat, melyből több ezer kötetet kölcsönöztek ki az évek folyamán.

Sándor Éva könyvtáros húsz éve vezeti a részleget, olvasóival már baráti viszonyt is ápol, így ebből az alkalomból néhányat meghívott az ünnepségre is. A meghívottak között volt az az óvónő, aki 1983. február 15-én született, pontosan azon a napon, amikor megnyitották a lakónegyedi könyvtárat. Aczél Beáta gyerekkorában végigolvasta a meséket majd a regényeket, napjainkban pedig saját gyerekeivel látogatja az intézményt.

A fiókkönyvtár szolgáltatásai közé tartozik a kölcsönzés és olvasótermi könyvhasználat mellett a tájékoztatás, tematikus bibliográfiák készítése és internetes információkeresés is a Biblionet-program révén. Ugyanakkor csoportokat is fogadnak a könyvtár bemutatása céljából, de mozgókönyvtári szolgáltatást is nyújtanak a helyi óvódáknak és iskoláknak. A fiókkönyvtár keddtől péntekig 10 és 16 óra között tart nyitva a Sport utcában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés