
Egy új programra hívja fel Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség vezetője a cégek és egyetemet végzettek figyelmét. A gyarkonoki program a végzősőknek és az alkalmazó cégeknek egyaránt jó lehetőség.
2014. szeptember 17., 15:242014. szeptember 17., 15:24
Tavaly jelent meg egy új munkaügyi törvény, melynek értelémben az egyetemet végzett pályakezdők gyakronoki lehetőséghez juthatnak – mondta az igazgató. Kelemen felhívja a cégek figyelmét, hogy az ezzel járó lehetőséget érdemes kihasználni, ugyanis az alkalmazó vállalat finanszírozást kap erre a programra a munkerő-elhelyező ügynökségtől, de támogatát nyújt a Kis- és Középvállalkozók Szövetésge is. Mint mondta, a gyakornoki program hat hónapig tart, ez idő alatt a jelentkezők a gyakorlatban is elsajátíthatják egy-egy munkaterület alapismereteit, bepillantást nyerhetnek az intézmények, cégek munkájába, a végén pedig oklevelet kapnak erről a tevékenységről.
Az alkalmazott gyakornokok 8 órás munkaprogrammal, munkaszerződéses viszonyban dolgoznak, a fél év letelte után pedig akár a cégnél is maradhatnak, ha mindkét fél szeretné. Amennyiben távozik a munkavállaló, a cég vezetősége kiértékeli addigi tevékenységét, és oklevéllel ismerik el munkáját, melyet a jövőben felhasználhat az álláskeresésben.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
szóljon hozzá!