
Grüman Róbert reagált az Ütő Gusztáv által felhozott vádakra, és kijelentette: nem dobtak ki senkit, és nem is koboztak el semmit Bálványosfürdőn.
2013. július 15., 21:122013. július 15., 21:12
2013. július 16., 12:192013. július 16., 12:19
Ütő Gusztáv hétfőn jelezte a sajtónak, hogy a háromszéki megyei önkormányzat és a helyi önkormányzat két tagja, Grüman Róbert és Kelemen Szilárd megakadályozták abban, hogy Székelyföld – Ținutul Secuiesc – Székely Land táblákat vigyen be a bálványosfürdői közvitára.
Grüman Róbert kijelentette: ha ilyen vagy ehhez hasonló eset történt volna, akkor a jelen lévő újságírók is felfigyeltek volna az incidensre. Grüman ugyanazt a nyilatkozatot adta portálunknak is, mint a többi sajtóorgánumnak, és kijelentette: nem kíván mást hozzáfűzni a történtekhez.
„Ha bármilyen jelentéktelen incidens is történt volna a helyszínen, ahol harminc sajtóorgánum képviselője és kétszázötven részvevő volt jelen, a Néppárton kívül biztosan más is szólt volna az esetről. Mivel azonban valóban egy békés, civilizált találkozóról volt szó, azt kell gondolni, hogy a Néppárt ismét nem a tartalmi kérdésekről akar beszélni, hanem egy meg nem történt sérelemről” – mondta Grüman.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
szóljon hozzá!