Alakul az autonómiatüntetés forgatókönyve

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Hétfőn zajlott a Marosvásárhelyre március 10-re tervezett autonómiatüntetés első alaposabb egyeztető ülése. A már letisztázott kérdésekről Sántha Imre, az EMNP megbízottja számolt be Sepsiszentgyörgyön.

Nagy D. István

2013. február 13., 08:462013. február 13., 08:46

Ettől az évtől kezdődően a Székely Szabadság Napja nevet is viseli március tizedike, a Székely Vértanúk Napja. A Marosvásárhelyre tervezett autonómiatüntetés szervezői hagyományt kívánnak teremteni a rendezvénnyel, amelyre legkevesebb tízezer résztvevőre számítanak – jelentette be kedden Sepsiszentgyörgyön Sántha Imre. A Mikó-ügy kapcsán közismertté vált bikkfalvi lelkipásztor az EMNP megbízottjaként vesz részt a szervezésben. A Néppárt ugyanis csatlakozott a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett nagyszabású rendezvény tető alá hozásához.

Sántha rámutatott, bár a pontos forgatókönyv még nem készült el, az már biztos, hogy a marosvásárhelyi postaréti, a Székely Vértanúk emlékműve lesz az esemény központi helyszíne, innen indulnak a résztvevők fáklyákkal a prefektúrához, ahol átadják az erre a célra összeállított petíciót. A tüntetést követően a Kultúrpalotában kerül sor az SZNT által alapított idei Gábor Áron-díjak átadására. Az engedélyezési eljárást már elindították, március 5-én ül össze a megyeszékhely rendészeti bizottsága. A szervezők úgy vélik, elvileg nincs joguk elutasítani az engedélyezést.

A néppárti politikus hozzátette, hogy minden lehetséges eszközt bevetnek a mozgósítás érdekében, és örömmel vették, hogy a Magyar Polgári Párt már jelezte részvételét, valamint azt, hogy részt vesznek a toborzásban.

„Fontos, hogy erőt és egységet mutassunk fel most” – magyarázta Sántha, ezért még várják az RMDSZ hivatalos álláspontját. A háromszékiek ugyan jelezték részvételi szándékukat, a lelkész szerint a mozgósításban a szövetségnek is ki kell vennie a részét. Újságírói kérdésre válaszolva a lelkipásztor úgy vélte, legkevesebb tízezer résztvevőre van szükség, hogy valóban erőt és egységet mutathassunk fel. A székely zászló kapcsán felmutatott konszenzust, kiállást figyelembe véve, bíznak abban, hogy ez most sem lesz másként.

Végül Sántha elmondta, hogy hagyományteremtő célja is van a rendezvénynek, azaz minden évben március 10-én megismétlik és az is előfordulhat, hogy vándor jellege lesz a demonstrációnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés