Félholtra verték, majd vádat emeltek ellene

Ittasan szúrta ki két rendőrautó kerekeit egy férfi még a nyáron Kézdiszentléleken, a rongálásért alapos verést kapott, súlyos sérüléseket szenvedett. A történet azonban nem zárult le ennyivel, a móresre tanított férfit letartóztatták és vádat emeltek ellene. A férfi szerint egy rendőr verte meg baseballütővel.

Jánosi András

2016. október 14., 16:582016. október 14., 16:58

2016. október 14., 17:342016. október 14., 17:34

Részegen indult haza egy helyi bárból július 30-án este a kézdiszentléleki Bartha Antal. Amint lapunknak mesélte, útközben a bicskájával két autónak vágta ki a gumiabroncsait a rendőrőrs előtt. A járművek a helyi rendőrőrs udvarán parkoló rendőrautók voltak.

„Le voltam hajolva, amikor kiabálást hallottam balról, és egy civil ruhás férfi közelített baseballütővel a kezében. Felszólított, hogy dobjam el a kést. Ennek eleget tettem és a fűbe dobtam a zsebkést, de nem állt meg. Nem kérdezett, nem mondott semmit, csak ütni kezdett. Először a fejemet, majd a felsőtestemet és a törzsemet. Az első ütések a fejemen, a következők a belső szervekben okoztak vérzést. Addig ütött, amíg elvesztettem az eszméletemet. A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyan Kristóf Sürgősségi Kórházban tértem magamhoz” – mesélte a történteket a lapunknak. Elmondta, hogy a verés következtében a lépe megsérült, ezért a szervet műtét során távolították el. A beavatkozás és az azt követő kezelések miatt augusztus 18-áig tartották a kórházban. Ezután előzetes letartóztatásba helyezték, azóta is ott várja az ügye tisztázását – vádlottként.

A hivatalos álláspont eltér a heteket kórházban töltő férfi állításaitól. A Bartha elleni vádiratból kitűnik, hogy azt augusztus 12-én iktatta a kézdivásárhelyi bíróságon a brassói táblabírósági ügyészség, még mielőtt a sérültet kiengedték volna a kórházból. A vádirat szerint a kézdiszentléleki rendőr, B. H. E, aki a rendőrőrs felett lakik, meghallotta a zajt és kisietett megnézni, hogy mi történik. Nem öltözött egyenruhába és nem vette magához a szolgálati fegyverét. A vádirat nem tesz említést arról, hogy bármilyen fegyvernek használható rúd vagy bot lett volna nála. Azt állítja viszont, hogy a rongáláson ért Bartha meglepődve egyenesedett ki és bal kezéből a jobb kezébe áthelyezve a kést rátámadt a rendőrre, majd egy ütésváltást követően az autók körül üldözőbe vette, csakhogy megbotlott és elesett. A rendőr kihasználta a helyzetet: lefegyverezte és ártalmatlanította támadóját. A vádirat szerint Bartha csak akkor csillapodott le, amikor a helyszínre érkező faluőr által a 112-es sürgősségi számon kért erősítés megérkezett Kézdivásárhelyről.

Bartha ellen illegális fegyvertartásért és használatáért, a hatóság megsértéséért, rongálásért, valamint hatósági székhely megrongálásáért indult eljárás. A vádirat szerint a rendőr 7–8 nap gyógyulást igénylő sérüléseket szenvedett, a támadó felépülése az első jelentés szerint 10–15 napig tartott. A dokumentum kitér arra is, hogy Bartha esés közben beverte a törzse mellkasi-alhasi részét a beton járdaszegélybe.

A Bartha Antal ellen még a nyáron elrendelt előzetes letartóztatást múlt héten hosszabbították meg, továbbra sem védekezhet szabadlábon. A férfi meggyőződéssel állítja: hatósági túlkapás áldozata lett. Több beadvánnyal is fordult a kézdivásárhelyi bírósághoz az ellene folyó büntetőeljárásban. Azt kérte, korrekten járjanak el az ügyében, teljes mértékben tárják fel az ügye részleteit és vizsgálják felül a bizonyítékokat is. Nem tagadja a rongálás tényét, azt azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy az őt súlyosan bántalmazó rendőr ellen nem indult eljárás, ezért feljelentést tett ellene.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés