
Harmadik alkalommal szervezik meg Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Fenntartható Építészeti Konferenciát. Idén a gyakorlatiasságra fektetik a hangsúlyt.
2014. szeptember 23., 14:432014. szeptember 23., 14:43
A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Kovászna Megye Tanácsával és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalával közösen szervezi meg október 16-án a harmadik építészeti konferenciát. A szervezők tájékoztatása szerint, az előző két konferencián a megkerülhetetlen hatékonyság és közösség voltak a kulcsszavak, idén pedig a legteljesebb mértékű gyakorlatiasságra helyezik a hangsúlyt. A szakemberek arra keresik a választ, hogy hogyan valósulnak meg a mindennapokban az új időknek megfelelő épületek, milyen anyaghasználat szükséges, illetve hogyan kell felújítani az értékek megtartásával és új érték hozzáadásával a történelmünket őrző műemlékeket?
Mivel az építkezésben, anyagokban, technológiákban is naponta jelennek meg újdonságok, ezekről is szó esik majd, valamint a jó épületek minőségbiztosítási rendszerekben való felméréséről is. Ezek mellett a meghívottak európai és országos trendekre hívják fel a figyelmet.
A konferenciára október 10-ig várják a jelentkezőket a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Olt utcai székhelyén.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!