
Fotó: Nagy D. István
Módosítani kényszerült a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat, a Tega Rt. a háztartási hulladék elszállításában eddig alkalmazott szabályon, mivel az önkormányzatok hanyagsága miatt komoly veszteséget regisztráltak az elmúlt közel három évben.
2013. március 06., 18:332013. március 06., 18:33
A napokban a vállalat díjbeszedői öntapadós matricákat osztogattak annak a 36 község lakóinak, amelyek tagjai az Öko Sepsi Társulásnak. A díjbeszedők tájékoztatása szerint a matricákat a szemeteskukákon kell elhelyezni, ellenkező esetben a köztisztasági vállalat nem viszi el a hulladékot.
Tóth Birtan Csaba, a Tega Rt. (amely elvégzi a hulladékkezelési munkát a társuláshoz csatlakozott településeken) vezetője a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette, a matricákat csak azok kapják, akik szerződéses viszonyban állnak a céggel, a begyűjtő járművek csak ezektől viszik el a szemetet. Az igazgató elmondta, hogy eddig a vállalat mindenkitől begyűjtötte a hulladékot, mivel olyan megállapodás született az önkormányzatokkal, hogy akiknek nincs szerződése a céggel, de a szolgáltatást igénybe veszik, azoktól a polgármesteri hivatalok hajtják be a díjat. A befolyt összeget pedig továbbítják a társulás, pontosabban a Tega irányába. Tóth Birtan Csaba szerint a községi képviselő-testületeknek 2009-2010-ben meg kellett volna hozni az erre vonatkozó határozatot. Tudomása szerint mostanig ez egy helyen történt meg, és a mulasztás a vállalatnak csak tavaly közel 100 ezer lejes kiesést okozott.
Az igazgató szerint a 36 községben a szolgáltatást igénybe vevők egy harmada nem rendelkezik szerződéssel. Tóth Birtan továbbá elmondta, a matricákat egyelőre két havonta cserélik, hasonló kinézetű, de más színűre, hogy kizárják a csalás lehetőségét. Az elképzelés szerint a csere végül havonta fog történni, de ehhez az kell, hogy a díj törlesztése is havonta történjen. Sepsiszentgyörgyön (amely az egyetlen város a társulásban) még nem vezetik be a matricákat.
A cégvezető rámutatott, a megoldás nem a legjobb, hiszen elképzelhető, hogy akiktől ezek után nem viszik el a hulladékot, azok a települések határában fogják szétszórni. Ennek két következménye lesz, egyrészt a környezetvédelmi hatóságok az önkormányzatok ellen fognak eljárni, ha a hulladék közterületre kerül, illetve végül a szemetet csak a Tega kell majd összeszedje, illetve elszállítsa.
A társulás szintjén jelen pillanatban mintegy százezren kötöttek szerződést a vállalattal, ezek több mint negyven százaléka a megyeszékhelyen. Kézdivásárhelyet, Barótot, illetve a bodzavidéki településeket nem érinti a vállalat döntése, esetükben a hulladékkezelést más cégek végzik.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!