Adománygyűjtés közösségi oldalon

Ruhákat, játékokat gyűjt egy sepsiszentgyörgyi anyuka a Facebookon, az adományokat szegény családok gyerekeihez visz el saját autóján, hetente többször is. 

Bús Ildikó

2013. szeptember 02., 14:412013. szeptember 02., 14:41

Sepsiszentgyörgyről és környékéről gyűjti össze az adományokat Szőcs Jessica. A gyűjtés márciusban kezdődött, amikor Jessica facebookos bejegyzésére több érdeklődő is jelentkezett, és felajánlottak különböző adományokat. Először azok jutottak segítséghez, akiket a kezdeményező ismert, később azonban mások is bekapcsolódtak az akcióba és javasolták olyan családok megsegítését, akiket ők ismertek. A kör egyre szélesebb lett, ma már hetente többször, több zsák ruhát és játékot juttatnak el a rászorulókhoz.

Az ötlet egy magyarországi, hasonló csoporttól indult, ahol szintén segítenek egymáson az emberek, a közösségi oldalra töltve fel kéréseiket vagy felajánlásaikat. „Így találkozik a kereslet és a kínálat, majd a segélynyújtás kiszélesedik, hiszen egyre többen csatlakoznak az akcióhoz. Amikor elindítottam ezt a csoportot, nem számítottam rá, hogy ekkora sikere lesz és ilyen sokan bekapcsolódnak. Én csak fel akartam hívni a figyelmet arra, hogy nem minden gyereknek jut játék vagy ruhanemű. Amióta összegyűjtöm, kiválogatom és szétosztom az adományokat, teljesen megváltozott az életem, hasznosnak érzem magam és ez boldoggá tesz” – mondta a 30 éves anyuka.

Jessica saját autóján és saját költségére gyűjti be az ajándékokat, majd szétosztja a családok között, akiket szintén ő kutat fel a városban. Munkáját több önkéntes is segíti, akik felkeresik a családokat és megérdeklődik, mire van leginkább szükség. Eddig mintegy ötven gyereknek vittek több tonna csomagot, amelyben ruhanemű, ágynemű, játék és édesség volt, ezeket előre kiválogatták és csak a jó minőségű, tiszta dolgokat osztották szét. Jessica szerint az akciónak összefogó ereje is van, mert napról napra többen jelentkeznek és kínálják fel adományaikat az adakozni vágyók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira

„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
Hirdetés