A régi helyett új székely zászló lobog Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

Eltávolították, majd újabb székely zászlót húztak fel az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének tagjai az elmúlt héten a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban. A prefektúra még nem kifogásolta, de Kulcsár-Terza József biztos benne, hogy ezúttal sem marad szó nélkül a lobogó használata.

Bencze Melinda

2014. szeptember 15., 15:442014. szeptember 15., 15:44

Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke érdeklődésünkre elmondta, mivel a bírósági döntés értelmében a korábbi zászlót szeptember 10-ei határidővel kellett eltávolítsák az Erzsébet parkban található zászlórúdról, így ennek megfelelően ezt meg is tették szerdán. Az új lobogót a hétvégén helyezték vissza, ezzel kapcsolatban az MPP háromszéki vezetője kifejtette, a Magyar Királyi Honvédség sepsiszentgyörgyi bevonulásának hetvennegyedik évfordulója alkalmából választották ezt az időpontot.

„A második bécsi döntést 1940. augusztus 30-án fogadták el román és magyar küldöttség jelenlétében, a trianoni határok pedig változtak, Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz. Az elfogadást követően Horthy Miklós, a Magyar Királyság kormányzójának a parancsára a Magyar Királyi Honvédség tagjai szeptember 5-én átlépték a trianoni határokat, és megkezdték a kijelölt határvonalig a területek birtokba vételét. A hadsereg szeptember 13-án vonult be Sepsiszentgyörgyre, ennek az alkalomnak a megemlékezésére húztuk fel újra a zászlót, amely a szabadság iránti vágyat hivatott szimbolizálni” –magyarázta Kulcsár Terza József, aki hozzátette, lesz igazság és lesz autonómia is.

Mint ismeretes, a kék-arany lobogót tavaly június 4-én, a trianoni megemlékezésre vonta fel az MPP helyi szervezete, amely kiváltotta az építkezési engedélyt, valamint a területfoglalási illetéket is kifizették. A prefektúra korábbi vezetője, Dumitru Marinescu bíróságon támadta meg a zászló használatát arra hivatkozva, hogy a kisebbségek csupán az ünnepnapokon használhatják szimbólumaikat. A brassói táblabíróságon végül májusban történt jogerős ítélet, amely a prefektúra javára döntött, és amely értelmében a lobogót el kell távolítani.

Kulcsár Terza József ugyanakkor kitért arra is, biztos benne, hogy a Kovászna megyei prefektúra ezúttal is talál valamilyen kifogást az újabb székely zászló ellen, viszont hétfő délelőttig még nem érkezett felszólítás semmilyen formában az említett intézménytől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés