A csernátoni Malomkert – több mint turisztika

Az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet fordítottak Csernátonban a turizmusra és vendéglátásra, a faluban három panzió is működik, melyek nem szűkölködnek a vendégekben.

2016. augusztus 20., 17:372016. augusztus 20., 17:37

2016. augusztus 20., 18:342016. augusztus 20., 18:34

A helyi medencét és a Csókás-feredőt 2012-ben újították fel kalákában fiatalok és tapasztalt építészek, majd következett a vár felújítása, amelyet 2015-ben végeztek el. Utóbbi helyszín mai napig számos rendezvénynek ad otthont. A Csókás-feredő gyógyvizét elődeink is előszeretettel használták, rengeteg egészségügyi panasz kezelésére alkalmas, javallott többek között reumára, gyomorproblémákra. Noha a jéghideg víz nem kellemes, de gyógyítja az ízületi panaszokat is. 2012 óta nem változott a feredő, így sajnos látszik, hogy az idő „munkálkodik rajta”.

A Malomkert gyönyörű látványt nyújt az erdő között, és teljesen megőrizte egyedi szépséget. Működtetéséről Szőcs Ilona református tiszteletes asszonnyal beszélgettünk.

– Mikor alakult meg a Malomkert?

– A Malomkert egy turisztikai központ, a Holnap Egyesület működtetésével alakult meg 2013-ban, és a Háromszéki Mára Szociális és Közművelődési Egyesület tulajdona. Abból a célból jött létre, hogy itt majd hátrányos helyzetű gyerekek nyaralhassanak. Mikor kijöttünk ide, harmóniát éreztünk, itt a patak, a csodálatos természet, csobog a malomárokból a víz, és arra gondoltuk, hogy miért ne oszthatnánk meg ezt másokkal is.


– Tehát a malom még működik?

– Igen, a megyei tanács segítségével javítattuk meg és állíttattuk vissza a vízi malmot. Csernátonban egyébként 34 vízimalom működött egykoron a patak mentén, most jelen pillanatban kettő, és ez az egyik. Értékmentés volt a célunk. A jó Isten kinyújtotta a tenyerét felénk, csak fel kellett ismernünk és elfogadnunk. Így aztán fokozatosan alakult át a hely turisztikai központtá.

– Hogyan működik a turisztikai központ?

– 2014-ben pályáztunk a Civitas Alapítvánnyal közösen, és akkor hoztuk létre a Holnap Egyesületet. Mint szociális vállalkozás működünk, ami azt jelenti, hogy hátrányos helyzetű személyek dolgoznak itt, akiknek érdekük olyan szolgáltatást nyújtani, hogy a vendégek jól érezzék magukat, persze ezen keresztül a fizetésük is biztosított. Örülünk, hogy segíthetünk rajtuk.

– Milyen programoknak örülhetnek a látogatók?

– Elsősorban szeretnénk természetközelben maradni, a hagyományos életmódot bemutatni, tehát a kenyeret mi sütjük, és egy bemutatón a vendégek is láthatják, hogyan készül a mindennapi. Hagyományos ételeket szolgálunk fel, amihez a falusi emberek nagyon értenek. Csomagokat állítottunk össze a búzától a kenyérig, és ezt is értékesítjük mint szolgáltatást, bemutatjuk az őrlést interaktív foglalkozásként gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.


– A vendégek hogyan oszlanak meg?

– Vannak gyerektáboraink, illetve fiatal és egyetemista vendégeink, de szoktunk esküvőt is szervezni, születésnapokat, különböző találkozókat. Szerveztünk idén tematikus táborokat is, ahol előtérbe került a tánc, az olvasás vagy a román nyelv.

– És mi van, ha a vendég ki akar mozdulni?

– Fogatost fogadunk és elvisszük szekerezni, esztenalátogatásra vagy kovácsműhelybe. Ami a szervezést illeti, úgy gondolom, lassan túl vagyunk a nehezén, viszont a reklámmal van még egy kis gondunk, nem igazán tudjuk még magunkat reklámozni, nem abba a világba születtünk.

Botár Beáta

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés