Eltűnt néhány kereszt a hősök sírkertjéből. Mint kiderült, a római katolikus temetőből dr. Jakab Gyula cégéhez vitték a kereszteket, hogy május végére felújítva kerülhessenek helyükre a 218, első világháborús katona végső nyughelyének jelképei.
Eredményes tárgyalást folytatott az országos útüggyel Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala és a helyi közlekedési rendőrség. Ennek nyomán csütörtök reggel már megfestett zebrán kelhettek át a gyalogosok azokon a főtéri útrészeken is, ahol az eredeti tervek nem tartalmaztak gyalogátjárót.
Május 12-én újabb szakaszához érkezik a Let's do it Romania környezetszépítési akció, amelyhez – az előző évekhez hasonlóan – Gyergyószentmiklós és a környező települések is csatlakoznak.
Teljes bedobással, szinte megállás nélkül dolgoznak az országos útügy által megbízott cég emberei a 12-es országút Gyergyószentmiklóson áthaladó szakszán.
A Néppárt csak szerkeszti a programját, annak írói a kisemberek – hangzott el kedden a szárhegyi jelöltbemutatón. Gyergyószéken a párt 106 tanácsos- és négy polgármesterjelöltet indít.
Nyílt levélben fordul Borboly Csabához, a csíkszéki RMDSZ-elnökéhez György László, az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei elnöke.
Egy ideig még eltart a gazdasági válság, legalábbis ez a következtetés vonható le az Országos Statisztikai Intézet legfrissebb, a munkanélküliek számarányát vizsgáló kimutatásából: márciusban 735 ezer munkanélküli volt az országban, 29 ezerrel több, mint egy hónappal korábban.
Három polgármesterjelölt adte be a szükséges okiratokat, két párt nyújtott be teljes tanácsosi listát, öt párt állított részleges listát és emellett négy független jelölt lenne tanácsos.
A korábbi évekkel ellentétben, idén már május elseje előtt beindult a turistaszezon a Gyilkos-tónál.
Nemrég jelent meg dr. Szőcs Levente: 20. századi gyergyói népi önéletrajzok. A népi önéletírás funkciói című kötete. A csomafalvi származású néprajzkutató, a Tarisznyás Márton Múzeum munkatársa doktori disszertációját foglalta kötetbe, választ adva arra is, hogy mi célból ír az ember életéről, miként vélekedik a világról és magáról az egyén és közössége.
A gyergyószentmiklósiak többet érdemelnek – ez volt a szombat esti, gyergyószentmiklósi jelöltbemutató visszatérő gondolata. Az RMDSZ Lázár Zoltán polgármesterjelölt mögé huszonkét tagú tanácsosjelölt-csapatot állított.
Ezt kimondottan az édesszájúaknak ajánlom, mert az a kategória, amiből lehet repetázni. Fehérje- és a magas rozstartalma miatt kiváló reggeli, laktató energiabomba.
Alternatívát kíván felajánlani az oktatás terén évről évre a Kurutty vetélkedő, melynek megfigyelési része ezúttal a szervezők számára is meglepetésekkel szolgált. A csíkszentdomokosi Kurutty Oktatási és Művelődési Társaság idén tizennegyedik alkalommal szervezi meg a kisiskolások számára kiírt országos színtű általános műveltségi vetélkedőt. A megyei szakaszokra szombaton került sor, a Hargita megyeiek számára ezúttal Lövétén.
A Médiabefutó szervezői úgy döntöttek, hogy a jobb technikai feltételek és az erős helyi mezőny miatt a székelyföldi regionális döntőt nem Székelyudvarhelyen, hanem Gyergyószentmiklóson tartják meg.
A könyv és a szerzői jogok világnapja alkalmából Csata Ambrus író két új könyvét mutatták be a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár kiállítótermében pénteken.
Pénteken tette le a választási bizottság asztalára jelöltlistáját a Magyar Polgári Párt gyergyószentmiklósi szervezete. Az MPP teljes listával, 22 tanácsos- és polgármesterjelölttel vesz részt a helyhatósági választáson.
Közel kétszer annyi a jelentkezés a pedagógusi versenyvizsgán, mint amennyi hely van, a tanfelügyelőség munkatársai azonban rámutattak, van olyan pályázó, aki több iskolához is beadta a jelentkezését.
A Gyulafehérvári Caritas Pótnagyi program elindítását tervezi Gyergyószentmiklóson a Székelyudvarhelyen már működő, hasonló program mintájára.
Május 5. és 13. között ismét Erdélyben vizsgálnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai – adta hírül a szervezet csütörtökön.