Az útjavítás céljából kivágott kátyúk aszfaltozása az esős idő miatt elcsúszott, de amint az idő engedi, elvégzik a gödrök eltüntetésére irányuló munkálatokat – kaptak választ Mezei János polgármestertől azok a sofőrök, akik egy ideje a szokásosnál is rosszabb utakon kénytelenek közlekedni.
Elkezdődtek a gyergyószentmiklósi főtér átalakítási munkálatai. A hosszú folyamat első lépéseként lebontották a valamikori szökőkút maradványait, helyére padokkal ellátott, fagerendákból készített, árnyékolt lugast alakítanak ki.
A Pongrácz-tetőre képzelné el leginkább a menedékház helyét Vadász Szatmári István, az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyószentmiklósi Osztályának elnöke.
Bemutatták Borszék korszerűsítési tervét, a fürdőváros testvértelepülési szerződést kötött Rudabányával – minderre az elmúlt hét végén került sor.
Felhívni a figyelmet az egészséges életmódra – ezzel a céllal hirdetett a gyergyószentmiklósi Pro Terra Alapítvány sport és egészségnevelési pályázatot, melyre május 16-áig fényképpel, fogalmazással, illetve rajzokkal egyaránt jelentkezhetnek családok, párok és gyerekek.
Pénzbírsággal sújtják a lótulajdonosokat, ha a jószágnak nincsen azonosító papírja, vagyis lóútlevele, aminek használatát az egyik európai uniós jogszabály teszi kötelezővé.
Kevés Hargita megyei iskola jelentkezett az oktatási minisztérium által meghirdetett országos versenyre, amelyen az Iskola másként hét legjobb programjait értékelik.
Falugyűlésen ismertette elmúlt évi tevékenységét Gyergyószárhegy Polgármesteri Hivatala. A szakirodák és a községháza alárendelt intézményeinek éves kiértékelőin túl, az elmúlt négy év megvalósításairól is beszámolt falustársai előtt a községvezető és az alpolgármester. Egyes beruházásokkal, költségekkel kapcsolatban több hivatali alkalmazottnak, illetve lakónak a polgármesterétől eltérő meglátása volt, s ennek hangot adva, a gyűlésen...
A Székelyföld kulturális folyóirat, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Hargita Megye Tanfelügyelősége és a Németh Géza Egyesület támogatásával, középiskolások számára meghirdetett irodalmi pályázat beküldési határideje április 27-én jár le.
Nem vándorrendezvényt, hanem évente megismétlődő találkozót indított útjára Mincsor Erzsébet tanítónő.
Dr. Jeszenszky Géza, a gyergyószentmiklósi kórház igazgatója állítja, az egészségügyi intézmény javára válna, ha alapítvány kezébe kerülne. A változásra egy törvénytervezet villantott fel lehetőséget.
Ezt kimondottan az édesszájúaknak ajánlom, mert az a kategória, amiből lehet repetázni. Fehérje- és a magas rozstartalma miatt kiváló reggeli, laktató energiabomba.
A megszokottnál is nagyobb volt a nyüzsgés szombaton a gyergyószentmiklósi piacon és környékén. A most először megrendezett Tavaszi Sokadalom és Nagyvásár nemcsak a kereskedőket és a vásárlókat vonzotta, hanem egyfajta családi, szabadidős programot is jelentett.
Páll Ágira, a gyergyószentmiklósi Step Dance Tánciskola tavaly elhunyt vezetőjére emlékeztek szombaton, a tánctanár születésnapján tanítványai. Közel háromórás előadás során száz táncos állt színpadra, szeretetüket fejezve ki – tánclépésben.
A vidék népszerűsítése mellett a községben a faluturizmus fellendítését is prioritásként kezeli a Gyergyóújfalu Önkormányzata által működtetett turisztikai és információs iroda – a célok eléréséért a megtapasztalás lehetőségét kínálja fel a leendő turistáknak. Hétvégén egy magyarországi csoport vehette górcső alá a leendő vendégfogadók kínálatát, a vidék látnivalóit.
A térség iránti bizalom nélkül nem lehet turizmusfejlesztésről álmodni sem. Pedig az ismertség és bizalom hihetetlenül olcsó beruházás az útépítéshez képest – többek között erről is tudomást szerezhettek a résztvevők a szombati, Gyergyószentmiklóson tartott turisztikai konferencián.
Kiparcellázták a közösségi konyhakerteket, pénteken harminc igénylő foglalta el új „birtokát” a Gyergyószentmiklós önkormányzata által felajánlott Makkos utcai területen.
Pénteken rövid temetési szertartást követően koporsóban hantolták el a szemét között megtalált emberi maradványokat. „Ismeretlen hant” – e felirat kerül a sírkeresztre, a parcella pedig szerepelni fog a nyilvántartásban.
Nem tragédiaként kell megélni a munkanélkülivé válást, hanem meg kell látni, hogy ez lehetőség a váltásra – állapította meg Kolumbán Gábor.