A változásról Nyírő újratemetésének magyarországi szervezői értesítették Gyergyószentmiklós önkormányzatát.
Több mint egymillió kérést tettek le országos szinten a gazdák összesen 9,27 millió hektárnyi földterületre az APIA megyei kirendeltségeihez a 2012-es területalapú támogatásokra (SAPS).
Szervezetten, a Gyergószentmiklósért Turisztikai Iroda koordinálásával hatszáz, pünkösdi búcsúra érkező zarándok tölt három éjszakát Gyergyó térségének tizenöt vendégfogadójában. A magyarországi vendégek panziókban és ifjúsági szálláshelyeken éjszakáznak, egységes menüt fogyasztanak.
A Hargita, Kovászna és Maros megye összefogásával harmadik alkalommal szervezett rendezvénysorozat ezen a héten is folytatódik. Gyergyószéken ugyancsak színes programkínálatból válogathatnak a helyiek.
Gálaműsorral zárja féléves közös tevékenységét a gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptáncegyüttes és a Caritas Esély Programja. Az Énekelve táncolunk című előadást Gyergyószék több településén is bemutatják a következő időszakban.
Az átlagnál több – személyi sérüléssel járó, illetve egy esetben emberéletet követelő – közúti baleset történt Hargita megyében az elmúlt héten, és viszonylag magas volt a pillanatnyi elmezavar miatti mentős riasztások száma is.
Vasárnap kora este sűrű, gomolygó füst lepte el Gyergyószentmiklós jelentős részét. A füst egy, a Stadion utcában működő fafeldolgozó vállalkozás fűrészportárolójából szállt fel.
A csomafalviak közös programokkal, játékokkal ünnepelték a családok napját a helyi felsőnyírkerti rendezvénycsűrnél vasárnap.
Összeférhetetlenséget állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség Kedves Imre esetében. A Hargita Megyei Közpénzügyi Vezérigazgatóság ügyvezetője erőltetettnek véli a döntést és megfellebbezi.
Az anyanyelvi tantárgyversenyeken elért sorozatos sikerek után ismét bizonyított a gyergyóalfalvi Sövér Elek Iskolaközpont.
Tízezer hektár termőterületet ültettek be pityókával Hargita megyében. Az elmúlt esztendőhöz viszonyítva ez 12 százalékos csökkenést jelent.
Üdítően friss, krémesen lágy – ez a cukkini krémleves a nyár zöldfűszeres lelke egy tányérban. Egy leheletnyi citromfű, bazsalikom és petrezselyem fonódik össze a selymesen turmixolt zöldségekkel, míg a pirított magok ropogása és a buggyantott tojás tesz emlékezetessé minden kanalat. Könnyű, tápláló, mégis izgalmas: a hétvégi ebéd vagy egy elegáns vacsora tökéletes nyitánya.
Gyergyóalfalu építését hivatott elősegíteni az az értelmiségi szeminárium, melynek második kiadását tartották szombaton a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A rendezvény a közös, konstruktív gondolkodás és az abból kialakítható stratégia megfogalmazásának szellemében zajlott.
Vendéglátó egységek ellenőrzését rendelte el a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség. A hónap végéig tartó akció célja: a pünkösdi búcsúra érkező zarándokok fogadása előtt kiküszöbölni a szálláshelyek, éttermek esetleges hiányosságait.
A kenyér útja búzakévétől a hálaadásig. Kenyértörténet kenyérből formázva – ez látható a gyergyószentmiklósi, régi pékségként ismert Kossuth Lajos utcai kenyérbolt kirakatában. Diákok, felnőttek nézegetik, mesélnek, mutogatnak a kenyérbaltára vagy épp kenyérkrisztusra, bentről pedig, számítógép mellől egy ember elégedetten mosolyog vissza.
Minden területen meghatározott, hogy milyen növényt lehet, szabad, kell ültetni. Mint ahogy az is törvényszerű, hogy az öreg zöldellők kártevőkké válhatnak, eltávolításuk ilyenkor szükségszerű – a gyergyószentmiklósi Kós Károly Általános Iskola diákjai ezen „tantárgyból” szerezhetnek gyakorlati ismereteket.
Az egyetlen munka, amit jól végezhetünk, az, amit szeretünk – erre hívta fel a ballagók figyelmét egy búcsúztató társuk. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán idén 132 hallgató végzett.
Az RTL Klub Törzsutas című utazási magazinjában tűzte műsorra Székelyföld bemutatását. A műsor célja könnyed, szórakoztató formában ismereteket, tanácsokat adni és tájékoztatni.
Nőtt a jóváhagyott Hargita megyei kérések száma a Zöld Ház programban, miután a korábbi visszautasítások nyomán benyújtott fellebbezéseket kivizsgálták az Országos Környezetvédelmi Alapnál.